Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

és határozottan kiállni az üzemekben a demagóg elemekkel szemben. A pártszervezetek részéről nyújtott segítség - kevés kivétellel - többnyire a kommunista igazgató és IB-elnök, esetleg néhány IB-tag, aktíva személyes tanácsadására, bírálatára korlátozódik. A munkástanácsoknak ennél többre van szüksége, tekintve, hogy a munkástanácsokon belül is megindult már egy erőteljesebb tisztulási folyamat, s a munkástanácsok tagjainak elég jelentős része igyekszik becsületesen dolgozni, keresi a kapcsolatot a pártszervezettel, és vele együtt akar működni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a munkástanácsokat mint intézményt a kerületi intéző bizottságok és néhány üzemi pártszervezet elismeri és támogatja - ugyanakkor az üzemek nagy részében még ott is, ahol tudomásul veszik, hogy „munkástanácsoknak kell lennie, mert a párt támogatja" -, bizonyos bizalmatlanság, szembenállás még mindig mutatkozik a pártszervezetek és a munkástanácsok között. A pártszervezetek vezetőinek egy része úgy látja: „ezekkel a munkástanácsokkal nem lehet együttdolgozni, meg kell szüntetni vagy legalábbis el kell sorvasztani őket." A párttagság is gyakran emlegeti a munkástanácsok októberi és azt követő tevékenységét (sztrájkra való uszítás, párttal való szembenállás, kommunisták üldözése stb.). Másik nézet szerint, ha a munkástanácsok megerősödnek, a pártszervezet tekintélye, szerepe feltétlenül csökken, mivel a kibontakozó eredményeket nem a párt, hanem a munkástanácsok javára fogják írni a dolgozók. A munkástanácsok tagjainak egy jelentős része viszont úgy látja, hogy a munkástanácsokra lényegében csak addig lesz szükség, amíg a pártszervezetek megerősödnek, s azután hasonló lesz a sorsuk, mint volt az üzemi bizottságoknak 1948 után, amikor a párt az egyesüléssel megerősödött, s a szakszervezetek jogait csorbították, „hiszen - mondják - máris vannak jelek az MSZMP erősödésével párhuzamosan, hogy csorbítják a munkástanácsok jogait". Ezért a pártszervezetek egy része „fél kézzel" segít, a munkástanácsok jelentős része pedig ma is még nehezíti hol nyílt, hol burkolt formában a pártszervezetek megerősödését, munkáját. (Elbocsátással való megfélemlítés, kedvezőtlen bérbesorolás, munkabeosztás, a nyugdíjrendelet felhasználása a kommunisták elküldésére, átszervezés címén alacsonyabb munkakörbe helyezés, elbocsátás stb.) 4. A munkástanácsok helyének, szerepének, működésük perspektívájának tisztázatlansága is nagymértékben befolyásolja a pártszervezetek tevékenységét nem kevésbé a munkástanácsokét és a szakszervezeti bizottságokét is. Nagy viták folynak e kérdésben, s a felső vezető szervek (párt, kormány, Szakszervezetek Országos Szövetsége) állásfoglalásának hiánya, s különböző nem hivatalos vélemények fokozzák a zavart. 5. Igen kedvezőtlenül hat a munkástanácsok munkájára s a gazdasági életre a munkástanácsok működésére vonatkozó, nem kellően átgondolt, s helytelenül megszövegezett kormányrendelet, amely szinte korlátlanul operatív munkára szorítja a munkástanácsokat az elvi irányítás, az elvi döntések helyett. Az a tény, hogy a munkástanácsok zöme operatív módon foglalkozik a vállalat s a dolgozók ügyeivel, nagyfokú kettősséget teremtett az üzemekben, ami sok esetben keresztezi, zavarja az egységes vezetést, a termelést. Ugyanakkor sok vitára ad alkalmat a vállalatvezetők és a munkástanácsok között. Ezért a vállalatvezetők elégedetlenek, sok esetben koloncnak tekintik a munkástanácsot, amely inkább akadályozza a munkát, mintsem elősegíti. A gazdasági és műszaki vezetők