Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

Feljegyzés a lakóterületi pártmunka helyzetéről A felszabadulás után 1949—50-ig a lakóterületen folyó körzeti pártmunka komoly politikai bázisfrontot jelentett a hatalomért folyó harcban. A lakómozgalomban dolgozó kommunisták, mint ház- és tömbmegbízottak, mint iskolai összekötők, szülői munkaközösségi aktívák, társadalmi ellenőrök tevékenykedtek, ún. „apró munkájukkal" állandó kapcsolatot tartottak lakótársaikkal és általában a lakosság különböző rétegeivel. A körzeti pártszervezetek emellett tervszerű kulturális tevékenységet folytattak, igyekeztek előadások tartásával, filmvetítésekkel és egyéb kulturális szolgáltatások mellett az ifjúság szórakozási igényeit is kielégíteni. [Sic!] Számos körzet vált ezekben az években nemcsak a környék kommunistái, de a szimpatizánsoknak is családias otthonává. 1950-51-től kezdve a körzeti pártmunka megbecsülése, tevékenysége alábbhagyott. A politikai munka háttérbe szorítása a tömegek között, a lakosság mindennapi - apró és nagyobb - gondjaival való törődés mel[lőzés]e egybeesett a pártmunkában előtérbe kerülő bürokratikus vonásokkal. A körzeti pártmunka éveken keresztül nemcsak hogy politikai és anyagi segítségben nem részesült, hanem egy 1953-ban létrejött párthatározat lényegében felszámolását készítette elő. A körzeti pártszervezetek választásoknál és különböző kampányoknál mégis jelentős aktivistát [sic!] tudtak mozgósítani azért, mert a körzeti vezetőségekben sok száz olyan öreg, harcedzett mozgalmi veterán dolgozott, akik minden mellőzés ellenére fenntartották a pártszervezetet. Beszélgettünk olyan körzeti titkárokkal, akik ezt a funkciót 12 év óta töltik be, és körzetükben még pártvezetővel, funkcionáriussal nem találkoztak. Az utóbbi években az is megszűnt, hogy a körzetekbe előadókat küldtek volna. A kampányok alkalmával és kampányszerűen küldött erősítés az üzemekből az ún. „patronázsmozgalom" a körzeteknél - az elvtársak egybehangzó véleménye szerint - nem vált be. Nemcsak azért, mert sok üzemi agitátor kényszerből és az aláírásért ment le a körzetbe, hanem azért - főképp - mert teljesen ismeretlen emberek közé mentek politikai munkát végezni, akikkel állandó kapcsolatot tartani csak az képes, aki velük együtt lakik, ismeri gondjaikat és gondolkodásukat. Ilyen állandó kapcsolaton alapuló agitációt végeztek a kommunisták a felszabadulás előtt és után is 1949—50-ig. Az üzemi patronázs-akció csődöt mondott abból a szempontból, hogy gyakran képzetlen, felkészületlen elvtársak mentek agitálni olyan területre, ahol a jelentős polgári műveltségű értelmiségiekkel szemben gyakran alulmaradtak. Az ellenforradalmi események egészen világosan megmutatták a lakosság közötti politikai munka háttérbe szorításának hátrányait. Egy házban lakó kommunisták nem ismerték egymást, nem is beszélve arról, hogy a nem kommunista lakók és a kommunisták teljes elszigeteltségben éltek egymástól. A kommunistáknak az a magatartása, hogy megszűntek törődni lakótársaik ügyeinek, panaszainak elintézésével, hogy jóformán minden kapcsolatot megszakítottak szomszédokkal, lakóházi ismerősökkel, azt eredményezte, hogy az ellenforradalmi napok alatt jóformán teljesen elszigetelődtek a ház lakóitól. Ugyanakkor ezek az események az egy házban, egy környéken lakó kommunistákat összeboronálta és gondolkodásra késztette. Rövid idő alatt sok lakót megismertek, ekkor részben ellenforradalmi beállítottságukban, de sok lakónál felismerték a jogos panaszt, amelyet éveken keresztül nem vettek észre, vagy nem tudtak orvosolni. Mindezen okok következtében a körzeti pártszervezetek viszonylag gyorsan talpra álltak. Jelenleg az a helyzet, hogy az ellenforradalom előtti 130 körzeti pártszervezettel szemben ma már 98 pártszervezet tevékenykedik. Az akkori 30 000 párttag az össz-budapesti taglétszám-