Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei I. 1956. november 8.–1957. március 26. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10. (Budapest, 2008)

Bevezetés

Üzemekben nyíltan meg kell mondani, hogy SZDP nem lesz. Ugyanakkor biztosítani kell a volt SZDP-tagok megnyerését és vezetésbe való bevonását. Műhelyekbe be kell állítani tapasztalt pártmunkásokat, ezek termelőmunkát végezzenek, ugyanakkor pártmegbízatásként segítsék a pártépítést. A munkástanácsok elnökeinek munkája sokban akadályoz. [Sic!] Itt kettős irányú munkára van szükség. Elsősorban politikaira, de a koncentrált ellenforradalmárok adminiszt­ratív szétverésére egyben. Meg kell értetni az üzemekben, hogy a kommunisták üldözése törvénybe ütköző és üldözendő cselekmény. Meg kell szervezni az ellenséges állásfoglalások szétzúzását, saját álláspontunk ismertetését. A kerületi IB-k általjavasolt igazgatókat, akik nehezítik a pártszervezést, egyben viszont néhány, a pártot segítő igazgatót csoportosan hívják be a Budapesti IB-hez a párttal szembeni álláspontjuk megvitatására. Az igazgatók száma kb. 50-60 legyen, a csoportok iparáganként legyenek megválasztva. Határidő: február 15. Felelős: Vándor [Béla] elvtárs. Tanfolyam szervezését az IB nem helyesli. Rendezni kell a budapesti párttagság nyilvántartását. Pontos kimutatást kell készíteni a budapesti tagság alakulásáról, számáról, összetételéről. Határidő: február 13. Felelős: Vándor [Béla] elvtárs. Az IB a budapesti és kerületi apparátusból, minisztériumokból elbocsátott, megfelelő pártta­pasztalattal bíró elvtársakat pártmegbízatással küld 5 meghatározott, kiemelt üzembe, hogy ott fizikai munkát végezzenek, és egyben segítsék a párt erősítését. Határidő: február 13. Felelős: Borka [Attila] elvtárs. Későbbi időpontban ezt a módszert további 20 üzemben kell megvalósítani, és a felsőbb szervek segítségét igénybe venni. Javasolni kell a kerületi IB-knek, hogy hasonló módón járjanak el. A tagzárlat helytelen, a tagfelvételnél egyénenkénti elbírálást kell alkalmazni a párt irány­vonalának megfelelően, vigyázni, hogy ne épüljenek be a pártba megbízhatatlan elemek. A folytatólagos felvétel határidejét egyelőre nem kell kimondani. II. A gazdasági átszervezéssel, leépítéssel, bérezéssel kapcsolatos feladatok. Előadó: Borka [Attila] elvtárs. Meghívott: Sándor Pál elvtárs, az V. Kerületi IB elnöke. Harmati [Sándor] elvtárs: Munkaközvetítő hivatalok alakultak a kerületekben, több helyre kérnek dolgozókat, segéd­munkásokat is, akiknek fizetése 1 400 Ft lenne. A legtöbb jelentkező azonban nem vállalja a neki felajánlott munkát. 261 Helyes lenne, ha a kormány letiltaná azok számára a munkanélküli segély kiadását, akik a számukra felajánlott munkát nem hajlandók elfogadni. 262 261 A Munkaerőtartalékok Hivatala elnökének 1/1957. (I. 5.) MTH sz. utasítása intézkedett a munkaközvetítő irodák felállításáról és működéséről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom