Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Sok vita és vihar volt az elmúlt időszakban a színház írópolitikája körül. Az író­szövetség vidám műfajú bizottsága azt állította, hogy a Vidám Színpad sajátos ízlésének megfelelően csak az írók egy bizonyos részével hajlandó dolgozni, a többivel pedig leg­feljebb tessék-lássék tartja a kapcsolatot. A dramaturgok ízlésének és neveltségének meg­felelően válogatják össze a szerzőket és műveket. Ezért az írók több csoportja felvetette a második kabaré létesítését. Ettől az új kabarétól irodalmibb igények kielégítését vár­ják. 3 Ekörül a probléma körül sok vita folyt az elmúlt év folyamán. A színház is felvetette a második kabaré létesítését kamaraszínház formájában. A Fővárosi Kis Színpad a Fő­városi Vígszínház felszámolása után a tárgyalások eredményeként a Vidám Színpadhoz került. Ekkor kezdődtek meg a profilviták a színház és a tanács, vakmint a minisztérium között. Az írószövetség vidám műfajú bizottsága egyetértett a színházzal abban, hogy a Fővárosi Kis Színpad helyiségében irodalmi igényű kabarét létesíteni nem lehet. Meg kell jegyeznem, hogy a színház eredetileg erre a célra kért kamaraszínházat és a színház fo­gadta el erre a célra a Fővárosi Kis Színpad helyiségét. Több oldalról az a kívánság merült fel, hogy a színház egészítse ki dramaturgiáját olyan igényes és kulturált taggal, aki képes a magasabb színvonalú, irodalmibb igényű kabaré dramaturgiai munkáinak elvég­zésére. A színház kísérletezett Goda Gáborral, 4 aki végül is nem vállalta a feladatot, arra való hivatkozással, hogy ez a munka teljes embert kíván, olyan írót, akit a kabaré mű­faja teljesen kielégít és alkotó tevékenységét is ebben a műfajban kívánja végezni, ő úgy érzi, hogy ilyen szempontból nem lenne helyes, ha ezt a munkát végezné. Goda Gábor szerződéses minőségben kísérletképpen egy ideig végezte ezt a munkát, de erőfeszítései nem sok eredményt hoztak, ennek konzekvenciáit vonta le a fenti érveléssel. A színház jelenleg sem töltötte be a harmadik dramaturgi státust. Hossza elvi viták eredményeként létrejött a „Tavaszi ügyek" c. műsor, ez profil szempontjából az összes felsőbb szervek szerint megoldást jelent. A kis operett kedves humorral állítja elénk életünk pozitív oldalait és a bíráló számok is vidámak, de kevésbé határozottan politizálnak, mint a Vidám Színpad műsorszámai. Ez viszont a hely adottságainak valóban megfelel. 5 Az írószövetség vidám műfajú szakosztálya legutóbbi ülésén foglalkozott a kabaré kérdésével és arra a megállapításra jutott, hogy a Vidám Színpad nem tudja megoldani a más arculatú, más ízű, irodalmi igényű kabaré létrehozását. Nem pedig azért, mert eddigi komoly, kétségtelenül jelentős eredményeit más irányban fokozni nem képes. Azonos dramaturgiával, azonos rendezéssel, azonos társulattal nem lehet kétféle stílusú és kétféle írópolitikát folytató kabarét létrehozni. Amennyiben az irodalmibb igényű kabaré létrehozását szükségesnek látjuk, úgy egészen külön kellene azokat megszervezni. Az osztály ezzel az állásponttal nagyjából egyetért. A színház az írószövetség vidám műfajú bizottságának álláspontját sértődötten vette tudomásul. A színház e pillanatban kizárólag a már említett, felsőbb helyről várt politikai tájékoztatás hiányában látja összes megtorpanásainak, megalkuvásainak egyedüli okát és semmiféle érv nem elegendő, hogy belássa tévedését. Úgy gondolom, helyes lenne felsőbb szinten a színházzal megvitatni ezt a kérdést és meggyőzni arról a színházat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom