Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Az Országgyűlés 1954. szeptember 21-22-i ülésszaka kiterjedt országos vita után elfogadta az alkotmányt módosító 1954. évi VIII. sz., az új tanácsválasztást kiíró és a választások rendjét módosító IX. sz. törvényt, majd életbe léptette az 1954. X. sz., tanácsokról szóló törvényt. Fellendült a politikai tömegmozgalom igényével megújult Hazafias Népfront tevékenysége. A mozgalom októberi nagygyűlései a lakosság közéleti aktivitásáról tanúskodtak. (L. Források V/A kötet, 96. sz. dokumentumát.) Az MDP Központi Vezetőségének 1954. októberi ülése a népgazdaság helyzetéről és a gazdaságpolitikai feladatokról szólva hangsúlyozta a lakossági érdekeket. A gazdaságpolitikában felhívta a figyelmet a regionális összefüggésekre. A felmerült nehézségek fő okát a valóságtól elszakadt szektarianizmusban jelölte meg. Ebben a helyzetben az új tanácstörvény előnyei, ellentmondásai és korlátai egyaránt napvilágra kerültek. Az új, un. második tanácstörvényt bizonyos átmenetiség jellemezte. Enyhíteni akart a túlhajtott centralizáció s az adminisztratív igazgatási módszerek szorításán, de a szocialista hatalom demokratikus gyakorlásához nem teremtett megfelelő intézményi biztosítékokat. Feloldhatatlan ellentmondásként nehezedett továbbra is a tanácsok munkájára jellegük meghatározása, miszerint: „A tanácsok az államhatalom helyi szervei és egyben (!SÁ) a dolgozók legszélesebb tömegszervezetei..." Tehát igazgatási szervek és ugyanakkor társadalmi mozgalmak, amelyek ,,... a felsőbb államhatalmi szerveknek vannak alárendelve". A demokratikus centralizmus jegyében működnek, felügyeletüket az Országgyűlés nevében az Elnöki Tanács látja el, gyakorlatilag viszont a MT Tanácsi Hivatalának apparátusa a „főnök" az ügyvitel terén. A szocialista országok gyakorlatában elsőként került részletes kidolgozásra és alkalmazásra a kettős alárendeltség elve, amely a tanácsi igazgatás különböző szintjei egymáshoz való viszonyát rendezi. Eszerint a Végrehajtó Bizottság vertikáüsan - központilag a Minisztertanácsnak, helyileg - a felsőbb szintű Végrehajtó Bizottságnak van alárendelve, horizontáüsan pedig az őt megválasztó tanácsnak. A tanácsi szakigazgatási szervek központilag a megfelelő minisztériumnak, helyileg pedig a felsőbb szintű tanácsi VB szakigazgatási szerveinek, illetve osztályainak vannak alárendelve. Az osztályok horizontálisan az őket megalakító tanácsok, illetve a tanácsok nevében intézkedő végrehajtó bizottságok alárendeltségében működnek. A kettős alárendeltség ezen intézményi rendszerét biztosítékul szánták a demokratikus centralizmus, a központi és a helyi érdekek egyidejű érvényesítésére. Az új szervezet feltételezte a szakirányú munka erősítését, minőségi javítását. Annál is inkább, mert a felvázolt viszonylatban változatlanul gyenge maradt a horizontális kapcsolatok rendszere, a centrális kapcsolatok továbbra is meghatározók maradtak. (Pontos budapesti vázlatot 1. e kötet 116. sz. dokumentumánál.) A törvény előkészítését, méginkább végrehajtását szolgálta a 2025/10. 1954. számú, „Az államigazgatás és racionalizálás irányelveiről" szóló kormányhatározat. Tanácsi és minisztériumi szinten racionalizálási bizottságok alakultak, s 1955-ig működtek. Az állami, tanácsi, vállalati szférában ezrek tettek javaslatokat, akik maguk is szenvedő alanyai, ugyanakkor részesei voltak a centralisztikus-bürokratikus rendszer múltbani működésének. Fővárosi viszonylatban a Racionalizálási Bizottság volt az, amelyik javasolta