Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

szerepe van Budapest Főváros Tanácsának, amelynek tagjai a választók bizalmára, kez­deményező készségére, bírálatára és segítségére támaszkodva végezték munkájukat. De ki kell emelnünk a főváros lakosságának munkakedvét, szorgalmát és lelkesedését is, amellyel szívüggyé tette a tanácsok terveit és amellyel e tervek megvalósításáért, a való­ban értékes eredmények eléréséért nem egyszer anyagi áldozatot is hozott. Milyen tényekben csúcsosodnak ki ezek az eredmények? A budapesti dolgozók szorgalmas és lelkiismeretes munkája nyomán kezd már ki­bontakozni a magyar nép szocialista fővárosának jellegzetes arculata. Az emberek élete szebbé és gazdagabbá lett. Modern locsolókocsik tisztítják az utcákat és a tereket. A fő­város tisztább, mint régebben volt. Az állványok és az oszlopok egész sora utal városszerte építő és alkotó szándékaink lendületére. Az elhanyagolt, foghíjas telkeken új lakóházak emelkednek. A nemrég még romos körutakon szépen tatarozott, vagy újjáépített emeletes házak mutatnak színpompás képet. Az árkádosítás is megnyerte a főváros lakosságának tetszését. A sok új autóbusz, a sok új villamoskocsi, a gépkocsik egyre növekvő száma, az egyre szaporodó tetszetős külsejű taxik, a növekvő takarékbetétek, az egyre könnyeb­ben megvásárolható háztartási gépek, az egyre szélesebb körre kiterjedő modern közvi­lágítás, a zsúfolt könyvtárak, az előadásokra áramló közönség, az egyre több és több szín­házi és mozielőadás, a zsúfolásig megtelt szórakozóhelyek: mind-mind erőteljes bizonyí­tékai a fejlődésnek. Bár most nem lehet feladatom a főváros fejlődéséről teljes képet adni, mégis úgy gondolom, hogy rá kell mutatnom néhány kiemelkedően jelentős adatra. A tanácsnak évről-évre több és több fővárosi lakosnak az ellátásáról kell gondoskodnia. Különösen nagy gondot okoz a súlyos lakásügyi helyzet fokozatos javítása. A tanácsok megalakulása óta Budapesten, jórészt új lakótelepeken, mintegy 40 000 lakást építettünk és e lakótele­pek számára bölcsődék, iskolák, orvosi rendelők, élelmiszerekben és közszükségleti cik­kekben bővelkedő boltok megnyitásával tettük könnyebbé, és kulturáltabbá az itt élők életét. Ebben az évben indult meg a Mária Valéria telep helyén 2 egy új nagy, kb. 30 000 lakos számára szolgáló új városnegyed kialakítása. Évenként átlag 600 milliót fordítunk a lakóházak általános és részleges felújítására. Ezek a munkálatok mintegy új világváros kibontakozásnaak a képét mutatják éppen azokon a területeken, amelyeket nem egészen 2 évvel ezelőtt még sok helyen romhalmaz borított. Amíg 1950-ben 38 üzemben 49 000 dolgozót foglalkoztattunk, most 229 tanácsi vállalatnak 147 000 dolgozója vesz részt a fővárosi lakosság jobb ellátásának munkájában. A Fővárosi Tanács irányítása alatt mű­ködő intézetek és intézmények dolgozóinak a száma meghaladja a 40 ooo-et. Helyi ipari vállalataink ebben az évben 1,5 milliárd Ft-ot meghaladó értékben termelnek közszük­ségleti cikkeket és 117 millió Ft értékű szolgáltatást nyújtanak a lakosságnak. Egyre több olyan cikket adnak a kereskedelmi hálózatnak, amelyekben a legutóbbi években hiányok mutatkoztak. A víz- és gázfogyasztás nagymértékben megnövekedett. Közlekedési vál­lalataink ebben az évben már 1 milliárdnál is több utast szállítanak. A megnövekedett egészségügyi intézmények jobb kielégítésére 142 körzeti orvosi rendelőt létesítettünk, a kórházakban új szülő-, csecsemő-, és gyermekosztályokat nyitottunk meg. A tanulók számának ugrásszerű emelkedése miatt a VIII. osztályos általános iskolai rendszer beve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom