Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

fejüket a különböző jobboldali kétes elemek és tettek mind nagyobb befolyásra szert az események irányításában. így jutott el a helyzet addig, hogy a fővárosban különböző helyeken rendszeressé váltak a fasiszta terrorcselekmények, kialakultak azok a terrorista gócpontok, mint például a Szabad Nép Székházában tanyázó különítmény, a Royal Szállóbeli, a Széna téri, a Péterffy Sándor utcai kórházban tevékenykedő csoport és több más ilyen, amelyek elsőrendű feladatuknak tekintették a kommunisták és más haladó emberek elfogását, megkínzását és meggyilkolását. Ezeknek az akcióknak ellenforradalmi és fasiszta jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy elsősorban a Rádió, az MDP központi lapja a Szabad Nép, a nemzetközi távbeszélő központ, a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri épülete és az ott tartózkodó elvtársak, valamint a kerületi párt- és tanácsi székházak és funkcionáriusok ellen irányultak. Ott esett gyilkosság áldozatául többek között Mező Imre elvtárs is, akivel együtt dolgoztunk a tanácsot érintő kérdésekben. Különösen fáj nekünk elvesztése tehát azért is, mert őt és munkáját közelről ismertük. Mező elvtárs régi, hajlíthatatlan elvekkel rendelkező kommunista volt. Melegszívű ember, akihez a rnindenki által ismert jó tulajdonságai miatt mindenkor bizalommal fordultak az emberek. Gyilkosok oltották ki Kalamár József csepeli tanácselnök, Végrehajtó Bizottságunk tagja életét is. Kalamár elvtárs életének utolsó pillanatáig hivatásának élt, mikor már halálra keresték, még akkor is talált módot és lehetőséget, hogy telefonon érintkezésbe lépjen velünk. Példaképe volt Kalamár elvtárs azoknak a munkásoknak, akik a munkásosztály, a nép ügyéért minden áldozatot hajlandók voltak meghozni. A kispesti ellenforradalmárok Ladosné elvtársnőnek, a kerületi tanács VB elnökének férjén álltak bosszút azért, mert a felesége kommunista és tanácsi vezető. Ladosné férje ugyan nem vesztette életét, de a gonosztevők géppisztollyal oly súlyosan megsebesítették, hogy a lábát amputálni kellett. Különös szerencsének foghatjuk fel, hogy több tanácsi funkcionárius nem esett áldozatául az ellenforradalom dühének. Mi az ellenforradalom minden áldozatát saját mártírunknak is tekintjük és gondoskodni fogunk arról, hogy emléküket illő módon, emlékművek felállításával, utcáknak nevükről való elnevezésével örökítsük meg. Az ellenforradalom gyorsan befészkelte magát a budapesti Városházára és a legtöbb kerületi tanács székházába. A Fővárosi Tanácsnál azzal kezdődött az események sora, hogy november i-re összehívták a tanácsi dolgozókat a Kultúrterembe az úgynevezett Városházi Forradalmi Bizottság, illetve a Városházi Munkácstanács megválasztására. Ezen az értekezleten azonban nemcsak a városházi dolgozók vettek részt, hanem mivel a rádió az értekezleten való megjelenésre felhívást olvasott be - nagyon sokan azok közül is megjelentek ezen a gyűlésen, akiket már különböző okok miatt évekkel ezeíőtt eltávolítottak a Városházáról. Olyan személyek is keresték a rehabilitálásukat, akik még a felszabadulás előtt kerültek el innen, de most a kommunisták által üldözött személyeknek adták ki magukat. Olyan személy is megjelent például Bechtlernél, akit éppen azért küldtünk el a VB titkárságáról, mert párttagságát arra használta fel, hogy baloldali túlzó módon minden-