Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

felírhat egyes kormányrendelet ellen a végrehajtás előtt, ha azt törvénybe ütközőnek, vagy helyi viszonyok miatt célszerűtlennek tartja". A kerületi elöljáróságokról 1893-ban alkotott XXXIII. tc. kijelentette, hogy „.. .első fokú közigazgatási hatóság... végrehajtja a törvényhatósági bizottság, közigazgatási bizottság, tanács... rendeleteit és utasításait". Építési engedélyeket ad ki, utcák, terek, burkolatok, csatornák javítását inzéti, adót szed stb., de a város egységét, összérdekét érintő egyetlen ügyben sem dönt. A kerületeknek korántsem döntési körét, csupán munkaképességét fokozta az 1930. VIII. tc. 55. §-ának 3. és 4. pontja, midőn megállapította, „Ha azt látjuk, hogy az ügyeknek bizonyos csoportját az azonos hatóságok közül egyesek gyorsabban, szabatosabban intézhetik, mintha az azonos hatáskörű hatóságok mindegyike külön-külön tárgyalja, akkor habozás nélkül át kell lépni azt a határt, amelyet a kerületi illetékesség megszab... A közigazgatásnak, amely a mindennapi életviszonyokkal foglalkozik, ... a lehető legközelebb kell állnia az élethez..." Fent körvonalazott elvek megvalósítására a hivatkozott rendelet több lehetséges igazgatási eljárást javasolt. Értelemszerűen - ha más osztályalapról, s negyedszászad multán is - a főváros érdekében hasonló eljárási rendszertől aligha lehetett eltekinteni! 1930-ban a főváros politikai szerepének csökkentése, ugyanakkor feladatkörének, szakirányú tevékenységének növelése érdekében az idézett XVIII. tc. megújította Budapest közigazgatási statútumát. Minden részintézkedés látszata ellenére a törvényhatóság jogköre szűkült. A Törvényhatósági Tanácsnak kiemelten fontos szerep jutott, mint „.. .aminőt az 1929. XXX. tc. a vidéki törvényhatóságban a kisgyűlésnek adott." A rendelkezés részletesen taglalja az egyébként szoros BM függésben tevékenykedő főpolgármester hatáskörét, jóllehet számos intézmény közbeiktatásával korlátozta a rendeletalkotás és gazdálkodás körét. 1946 és 1948 között, a népi demokratikus fejlődés szakaszában, midőn az autonómia a hatalom megragadásához nélkülözhetetlen centralizmus ellentétének mondatott ki, s fel sem merült az önkormányzat szocialista tartalmú átalakítása, a fővárosi önkormányzat ügye lekerült napirendről. Ma már aligha vitatható, hogy a szocialista tanácsrendszerrel a legkevésbé sem adekvát a megkülönböztetett urbanizációs-társadalmi jelentőséggel és gazdasági súllyal jelentkező főváros huszadik megyévé tagolása. Mi sem természetesebb, mint hogy a szocialista demokrácia fejlődésének, a tanácsi rendszer korszerűsítésének és a törvényesség kibontakozásának időszakában az új fővárosi törvény szüksége megfogalmazást nyert. A Fővárosi Tanács és apparátusának hatáskörében az elmúlt három évtizedben számos pozitív változás történt. Az 1967. és 1968. évi gazdaság-irányítási reform bevezetésével kapcsolatban újra felmerült egy fővárosi törvény megalkotásának lehetősége - a fővárosi törvény azóta is várat magára. „Minden, ami ma politika, holnap történelem lesz" - mondotta Aczél György „Szocializmus és demokrácia" tárgykörben közreadott beszélgetésén. Kötetünk arról vall: minden, ami történelem, - ma és holnap majd politika lehet! Ezt, a politikából sarjadt történelmi folyamatot kívánja érzékeltetni dokumentumsorozatunk új kötete.