Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

Fővárosi Tanács sérelmezte az egyes minisztériumok gyakorlatát, mikor is a központi elvárások érdekében, a budapestiek rovására, a tanácsi hatáskörök figyelmen kívül hagyásával „keresztül nyúltak" a Fővárosi Tanács fölött. A Fővárosi Tanács felszólamlásai általában meglévő rendszabályokra, így pl. a hatáskörök „decentralizálását" előíró 2025/ 10/1954. sz. MT rendeletre hivatkoztak. „Nem azt akarjuk mondani, hogy a kettős alárendeltség elve helytelen és módosítani kell, hanem a kettős alárendeltség helyes elve hibás gyakorlatának módosítását kívánjuk..." - jelentette ki a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1956 decemberében. Megújult körülmények között Átszervezési Bizottságot állított fel a Végrehajtó Bizottság. A különböző tárgyalások során azonban kiderült, hogy „az átszervezések lényegében nem jelenthetnek kellő racionalizálást, egyszerűsített ügyintézést mindaddig, amíg az alapelvek nincsenek kellőképpen tisztázva. Az elmúlt években is állandóan ebbe az akadályba ütköztünk." Lassan-lassan közhellyé vált az a követelmény, hogy a főváros sajátosságai mindjobban jussanak kifejezésre a Fővárosi Tanács munkájában, életében, terveiben. Ennek a felismerésnek tulajdonítható, hogy bizonyos fokig csökkent Budapesten a mezőgazdasági programok jelentősége; több évi szünet után megindult a városrendezési tevékenység; előtérbe került a lakásépítés. Sőt - ha még kevés eredménnyel is - de teret kapott az iparfejlesztésen belül a hatékonyság követelménye, továbbá az infrastruktúra, lakossági igény és iparfejlesztés kölcsönhatása. Ha 1953 után a főváros lakossága a kormányprogram valóraváltását a Fővárosi Tanács munkáján mérte, fokozottabban áll ez a lakossággal mindennapi érintkezésben álló kerületi tanácsokra. Sajnos azonban a legkevesebb változás ezen a téren volt észlelhető. A kerületi tanácsok főként sajátos kerületi érdekek megvalósítására alakultak, történeti-, szociális-, városépítési adottságokra épülő terveket és intézkedéseket várt tőlük a lakosság. Központilag viszont a „Városháza" irántuk a centralisztikusan, nagy részletességgel kiadott tervekben és az ezekhez biztosított anyagi normatívákban csakis összbudapesti célokat, elvárásokat fogalmazott meg. A helyi szociális igények és lehetőségek még a lakáselosztás terén sem érvényesültek. A kerületi tanácsi hatáskör bővítésének feltétele értelemszerűen a Fővárosi Tanács hatáskörének kiterjesztése lett volna. Ezt azonban a minisztériumok előbb elvileg, majd minden egyes döntésnél sorra-rendre megvétózták. A Fővárosi Tanács igényei nem találtak meghallgatásra: nem kapott önálló anyaggazdálkodásra jogot, csupán vállalatainál tervezett anyagok 10 százalékára, munkaügyi és bérügyi hatáskört vontak el tőle; létszámkerettel sem gazdálkodhatott. Volt olyan szakigazgatási szerv, amely 1955-ben több miniszteri utasítást kapott, mint a racionalizálás előtt. „Felsőbb szakigazgatási szervek egyáltalán nem ismerik el, vagy igen nehezen hajlandók belenyugodni abba, hogy az igazgatási ügyek intézése végső fokon a Fővárosi Tanácsnál befejeződjék. (L. a 110/b. sz. dokumentumot.) Mindezek ellenére a Fővárosi Tanács saját hatáskörének bizonyos fokon racionális decentralizálására törekedett, pl. a kerületeknek önálló bér-, létszámgazdálkodást javasolt. - A terv azonban nem nyerte el a felsőbb hatóságok jóváhagyását. „Decentrali-