Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)
ELŐSZÓ
2. A jelenlegi szervezeti forma túlzottan sokrétű - lakóbizottságok, lakófelelcsök, utcafelelősök, házfelelősök ami a lakossággal való kapcsolatukban is zavart okoz. A lakosság maga sem tájékozott eléggé arról, hogy milyen problémával melyik szervhez kell fordulnia. A lakófelelősök a maguk területén az 5 bérleményen aluli házakban számottevő munkát eddig nem végeztek, és ebből a szempontból jelentős változás nem is várható. A lakófelelősökkel, esetenként a 3-5 tagból álló lakóbizottságokkal szemben is az utcafelelősök munkaterülete sokkal nagyobb kiterjedésű és így feladataikat egyedül nem tudják megfelelően ellátni. A lakóházakban 5 bérleményen felül már bizottságok működnek. Az utcafelelős munkaterületéhez minden esetben 5-nél több bérlemény tartozik és ezek a bérlemények területileg szétszórtak. Szervezési nehézségeket okoz, hogy a kisegítő hatósági feladatok ellátását a kerületen belül nem ugyanazon szerv, hanem a házfelelősök az IKV-k irányításával végzik. 3. A lakóbizottságok kapcsolata a kisegítő hatósági feladatokat ellátó házfelelősökkel nem megfelelő. Egyrészt, mert a házfelelősök más szerv, az IKV irányítása alá tartoznak, másrészt, mert az azonos jellegű feladatok ellátása során súrlódás keletkezett a lakóbizottságok és házfelelősök között. A házfelelősök sok esetben irányítani kívánják a lakóbizottságokat, a lakófelelősöket, illetve olyan kérdésekkel is foglalkoznak a házfelelősök, amelyek a lakóbizottságok feladatkörébe tartoznak. Az eddig tapasztalatok alapján a Központi Vezetőség a lakosság fokozottabb mozgósítása, a dolgozók ügyeinek eredményesebb intézése érdekében a következő határozatokat hozza : I. 1. A lakó-, utca- és házfelelősi rendszert meg kell szüntetni és Budapest egész területén 3-5 tagú lakóbizottságokat kell létrehozni, illetve a meglévőket újjá kell választani 1955. november i-től 1956. február 28-ig. 3 A kisegítő hatósági feladatokat a jövőben a lakóbizottságok lássák el. A tanácsi összekötők elnevezését a VB lakóbizottsági felelősre kell megváltoztatni. 2. A Fővárosi Tanács tanácsi rendelettel szabályozza a lakóbizottságok, VB lakóbizottsági felelősök kisegítő hatósági feladataival kapcsolatos kérdéseket. 3. A lakóbizottságok egységes működése érdekében a Fővárosi Tanács VB az új szervezetnek megfelelő irányelvekben foglalja össze a lakóbizottsági szervezetet érintő legfontosabb kérdéseket, s ennek alapján - de a részleteket illetően a helyi sajátosságok figyelembe vételével - szabályozzák a kerületi tanácsi VB-k a lakóbizottságok és a VB lakóbizottsági felelősök választását, illetve kijelölését és működését. Az irányelveket kibocsátás előtt mutassa be a Budapesti Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának.