Források Budapest múltjából V./b 1954-1958 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1988)

ELŐSZÓ

tus io-én - tegyen jelentést 5 arról, hogy név szerint melyik tanácsfunkcionáriust, milyen megnyilvánulásért, hogyan vontak felelősségre, vagy egyébként milyen intézkedést tettek ilyen jelenségek megszüntetésére. Ha valamelyik tanácsfunkcionárius az ismertetett kérdésekkel kapcsolatban olyan magatartást tanúsít, amely komolyabb intézkedéseket tesz szükségessé (pl. bűnvádi eljárás megindítása), ez esetben azonnal kell jelentést tenni. A jelentéseket a vb titkárához kell megküldeni. Nyomatékosan felhívom utasításom maradéktalan végrehajtására, az utasításom­mal kapcsolatos jelentésben kötelezettség gondos és pontos betartására. Nemleges eset­ben is jelentést kell tenni. Pongrácz Kálmán s. k. a VB elnöke XXIII/103. A BFT V. B. Titkárságának iratai, 004/1955. Géppel írt sokszorosítás. 1. A hivatkozott utasítást nem sikerült felkutatni. 2. Az MDP KV 1955. március 2-4-i ülésén hozott határozatról van szó. 3. A BFT V. B. Titkárságának Sajtó Csoportja külön jelentést kért a kerületektől arról, hogy hogyan fogadták a tanácsapparátus dolgozói a KV fenti határozatát. A Sajtó Csoport által készí­tett összefoglalóból idézzük az alábbi részletekst: „IX. kerület: Teljesen egyetértenek a KV határozatával. Megállapították, hogy az iparenge­délyek kiadásánál is megmutatkozott a jobboldali elhajlás. A szövetkezeteknél a tervteljesítés ve­szélyeztetve volt, mert Nagy Imre beszéde után özönével hagyták ott a szakmunkások a szövetkeze­teket. Helyesnek találják, hogy a fegyelmezetlenek ellen erősebb rendszabályokat alkalmaznak. X. kerület: Helyesnek tartják a KV határozatot, de felteszik a kérdéseket: A KV milyen állást foglal el Nagy Imre elvtárssal kapcsolatban? Az október 20-i (1954.) cikket hogyan közölhette le a Szabad Nép ? A Pol. Biz. nem ellenőrizte ? Az ipar átállítása milyen hatással lesz a racionalizálásra ? Miért nem látta meg Pártunk előbb a hibát ? Egyesek összefüggést keresnek Malenkov elvtárs le­mondása (1955. február 8-án a lemondott G. M. Malenkov helyett N. V. Bulganyint választották a SZU minisztertanácsa elnökévé - Szerk.) és a KV márciusi határozata között. Ellenséges meg­nyilvánulások is voltak. Azt beszélték, hogy a kormányprogram megbukott. XI. kerület: A dolgozók nagy része az életszínvonal emelkedését, a termelés és a munkafegye­lem megjavulását várja a határozattól... Egyesek szerint a belpolitikai helyzet bizonytalan, amit arra alapoznak, hogy Nagy Imre kemény bírálatot kapott és ennek ellenére sem mondott le. Egész­ségügyi állapotáról sincs újabb tájékoztatás. Ez azután különböző találgatásokra ad alkalmat. (Az MDP KV 1955. április 14-i ülésén Nagy Imrét kizárták a PB-ból és a KV-ból, visszah vták minden pártfunkciójából. Az országgyűlés 1955. április 18-22-i ülésén felmentette Nagy Imrét a miniszter­elnök tisztségből is helyébe Hegedűs Andrást választotta - Szerk.) XIII. kerületi apparátus dolgozóit a határozatnak Nagy Imre személyével foglalkozó része fog­lalkoztatja leginkább. Többen kifogásolják, hogy a párt miért helyezkedik várakozó álláspontra személyével kapcsolatban. Arról beszélnek, hogy azért nem csinálnak nagy ügyet belőle, mert attól tartanak, hogy Nagy Imre igen sok elvtársat rántana maga után, aminek azután belső forradalom lenne a vége. Azt is mondogatják, hogy Nagy elvtársat azért akarják lemondatni, mert túlságosan engedékeny volt a néphez. XVI. kerület: Sok dolgozó nem látja tisztán a Párt politikáját, viszont nyilatkozni nem mer, mert fél, hogyha esedeg helytelenül nyilatkozik, ez a rovására megy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom