Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

89 ilyen eset van nyilvántartva. Ebből a kormányprogram óta csak 2 esetben szüntették meg az életveszélyes állapotot. Pénzügyi fedezet nyújtott volna ugyan lehetőséget több életveszély megszüntetésére is, de munkaerőhiány, valamint a kivitelező vállalatok ka­pacitásának hiánya következtében még sem lettek elvégezve. A kormányprogram előtt egyik komoly hiányosság volt a házak rossz tetőzete és ez jelenleg is fennáll. A vállalatnál lévő iratok tanúsága szerint megállapíthatók, hogy az Ingatlankezelő Vállalat kötött szer­ződést a tetőzetek megjavítására, amit a kivitelező vállalatok nem végeznek el. A Tatarozó Vállalat és a Tetőfedő és Szigetelő Vállalat pl. 150 ház megjavítására 100 000,— Ft értékű munkát vissza is igazolt. Ennek ellenére csak 17 háznál végezték el a javításokat, azt is a kormányprogram óta. Ezek a tények igen rossz politikai hatást váltottak ki kerület lakossága körében. A házkezelők ugyanis a betervezett 150 háznál lakóértekezleteken ismertették a tetőzet megjavítását. Ez azonban nem következett be. A Tetőfedő és Szigetelő Vállalat a kormány­program ellenére a kerületünkben abba hagyta a munkát és más kerületbe ment át, állí­tólag a Városi Tanács, illetve az Építésügyi Minisztérium intézkedésére. A kerületi In­gatlankezelő Vállalat ezen a súlyos hibán úgy próbált segíteni, hogy igénybe vette a KIOSZ által kijelölt kisiparosokat és beállította őket a tetőfedési munkálatokra. Azóta 30 helyen vannak tetőfedési munkálatok folyamatban. Ezen kívül a Nagy-Budapesti Pártbizottság felé az Ingatlankezelő Vállalat, valamint a kerületi Tanács olyan értelmű javaslattal élt, hogy az üzemekben lévő tetőfedő dolgozókat is bevonhassák ezekbe a munkálatokba. Ennek alapján 17 dolgozót adtak az üzemek, akik 18 esetben végeztek tetőfedési munkákat. Meg kell jegyezni, hogy ezek az elvtársak az elvégzett munkákat igen jól csinálták meg. A jelenlegi állapot kerületünkben a házak tetőzeténél még mindig súlyos. Az Ingat­lankezelő Vállalat 460 tetőhibát tart nyilván, melyeket ebben az évben kellene elvégezni. Ez azonban kétséges, mivel nem csak a tetőzetek, hanem a tetőszerkezetek is veszélyes állapotban vannak. A felsoroltakon kívül nagyban rontja a házak állagát az is, hogy az eresz csatornák rendkívül elhanyagolt állapotban vannak. Ez különösen azokra a házakra vonatkozik, melyek az utóbbi időben kerültek állami kezelésbe. Ezek a hiányok a kor­mányprogram óta még nem lettek megszüntetve hivatkozva anyag és munkaerő hiányra. Összefoglalva a vállalatnál tapasztaltakat, meg kell állapítani, hogy ezentúl sokkal fokozottabb gondot kell fordítani a dolgozók politikai oktatására és ezen keresztül a kormányprogram fokozottabb megvalósítására. Pintér Ferenc [VB elnökhelyettes] XXIII/102. b. Vb-elnöki iratok gyűjteménye, 59. t. Géppel írt tisztázat. A jelentés az MDP BPB várospolitikai osztálya számára készült. A III. ker. Tanács V. B. 1953. évi tanácsülési- és végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei nem maradtak fenn, a közölt irat sorsára vonatkozóan a III. ker. Tanács vb irataiban sem találtunk adatokat. 1954-ben a kerületi tanács vezető testületei sokszor foglalkoztak a kerület lakáshelyzetével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom