Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

forintot bocsájt a tanácsok rendelkezésére, ebből a főváros 66 millió forintot és a 66 millió forintból a IV. kerület 3 millió forintot kap. 3. A IV. ker Tanács V. B. 1953. augusztus 15-i ülésén jelentették be, hogy megkezdődött a közületi kezelésben levő lakóházak tatarozása. Az október 10-i ülésen elhangzott beszámoló szerint a kijelölt 18 ház közül 15-ön fogtak munkához, háromhoz fel sem vonultak, s ahol dolgoznak, ott is igen alacsony a létszám, nagy az anyaghiány stb. A vb minden ülésén tárgyalt a háztatarozásról, az év utolsó ülésén, december 27-én közöltekből kitűnik, hogy mindössze két ház tatarozása készült el, a három millió forintból hatszázezer forint nem került felhasználásra. 4. A IV. ker. Tanács 1953. szeptember 17-i ülésén nagy hangsúlyt kapott a kerület lakáshely­zete, lényegében az iratban foglaltakat mondotta el a beszámolót tartó elnökhelyettes. Hozzátette, hogy a BVT V. B.-től kapott információk szerint a IV. kerületben mindössze 120 lakás építésére kerül sor. Ezért határozatot fogadtattak el a tanácsülésen a lakásszám növelésére. A következő, december 10-i tanácsülésre történő felkészülést szolgáló vb-ülésen az elnökhelyettes önkritikát gyakorolt, mert a lakásépítési kérdésben „maximalista" volt, amint mondta, a 120 lakás építése a reális. A tanácsülés olyan határozatot fogadott el, miszerint utasítja a vb-t, tartsa napirenden a kerület lakásügyi problémáját, kezdjen tárgyalásokat az üzemekkel a lakásépítésről és tárjon fel minden lehetőséget az esetleges átalakítások útján történő lakásszaporításra. 76. Lakatos Gyula tanácstag, a XVIII. ker. Tanács V. B. elnöke tanácsülési felszólalása a XVIII. kerület gondjairól 1953. augusztus 26. T. Tanácsülés! Az új kormányprogram megjelenése határtalan lelkesedést váltott ki a dolgozó népből. Minden egyes pontja a dolgozó nép életszínvonalát van hivatva emelni. A kormányprogramnak különösen az a pontja ragadta meg a lakosság figyelmét, hogy a közeljövőben a lakások tízezreit fogjuk felépíteni és ennek jelentős részét a főváros terü­letén. A mi kerületünk, a XVIII. kerület abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy ott lakásépítés sem jövőre, de talán még az utána való esztendőkben sem lesz, mert nincs meg az előfeltétele annak, hogy 30—40 lakásos épületeket építsenek a kerületben, mivel a kerület nincs alácsatornázva. Kerületünk lakásviszonyai borzalmasak. A Lakásgazdálkodási Osztály elmondhatja, hogy üres konyhában nehéz gazdálkodni. Lakásgazdálkodási Osztályunkat naponta 15—20 lakásigénylő ostromolja. Egy-egy szoba-konyhás lakás megürülése olyan, mint a fehér holló és rendszerint ezt is a FIK útján értékesítik. Lakásgazdálkodási Osztályunk tehát elsősorban konyhákat és sufnikat utal ki, amennyiben erre mód és lehetőség van. A múlt évi súlyos, szokatlan esőzés folytán különösen az imrei részen 25 vályogház össze­dőlt. Szabálytalanul oldottuk meg a kérdést, üzlethelyiségben helyeztük el az embereket, mert más megoldás nem volt. Ma ott tartunk, hogy ha az üzlethálózatot fejleszteni akar­juk, nem áll rendelkezésre helyiség, mert mindenütt, még a főútvonalak mentén is lakók vannak az üzlethelyiségekben, akiket az összedőlt házakból kénytelenek voltunk betele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom