Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

b) Szervezik a lakók körében a házak állagának fokozott védelmét és tudatosító munkával fejlesztik a házak szocialista megőrzésének mozgalmát. c) Támogatják az egyes kampányfeladatok megoldását. (PL: tisztasági mozgalom stb.) II. A lakóbizottságok működése. i. A lakóbizottságok havonta egyszer (szükség esetén gyakrabban) tartanak megbe­szélést a bizottság elnökének vezetésével. Munkájukról évenként két alkalommal, lakó­gyűlésen számolnak be választóik előtt. III. A lakóbizottságok felállításának szervezési módja. 1. A lakóbizottságok megszervezéséért és irányításáért a VB elnökei a VB titká­rokat tegyék felelőssé, saját felelősségük megmaradása mellett. 2. A lakóbizottságokat kellő politikai előkészítés után a ház lakói választják meg nyílt szavazással. 3. A lakóbizottságokat először a XIII. kerületben kell megválasztani. Az ottani ta­pasztalatok alapján később a többi kerületben is úgy, hogy a választások a főváros egész területén legkésőbb 1953. március végéig befejeződjenek. A XIII. kerületben megválasztandó lakóbizottságok működésének tapasztalatairól X. i-re írásos jelentést kér a Titkárság. 2 4. A lakóbizottságok tagjai feladatukat társadalmi munkában látják el. IV. A házfelelősök választása és feladatai. 1. Minden lakóházban jelölés alapján házfelelőst kell választani. A házfelelős a ház­kezelőség aktívája, aki munkáját társadalmi munkaként látja el. Szükség esetén a lakó­bizottságoknak is segítséget nyújt. 2. Feladata: a házkezelők munkájának segítése, bizonyos állami feladatok elvégzése, pl. statisztikai összeírások, keresőképesség igazolása stb. 3. A jelenleg meglévő ház és tömb megbízott testület kisegítő jellegű közigazgatási feladatait fokozatosan adja át a házkezelőségnek. A feladatok átadása után a testület szüntesse be működését. V. A személyes tulajdonban lévő házakban nem kell lakóbizottságot szervezni. 3 XXIII/103. A BVT V. B. Titkárságának iratai, 0028/1955. sz. Géppel írt másolat. Pongrácz Kálmán 1952. február 15-i tanácsülési beszámolójában (1. 32/c számú iratot) be­szélt a lakóbizottságokról, mint a tömegkapcsolatok új szervezeti keretéről, amelyet a szovjet ta­pasztalatok alapján fognak megszervezni. 1952 márciusában háromtagú bizottság alakult a lakó­bizottságok működési szabályainak kidolgozására, tagjai dr. Beér János, dr. Kiss György és Döb­röntei Károlyné voltak. A bizottság előterjesztését a BVT V. B. 1952. május 23-án tárgyalta. Ez az előterjesztés az itt közölt határozattól eltérő elképzelést tartalmazott. (A javaslat szerint a kerületi ingatlankezelő vállalatok alá tartozó házkezelőségek mellett 4—4 szakosított lakóbizottságot kell szervezni, mégpedig gazdasági és pénzügyi, szociális és egészségügyi, népművelési és kulturális, valamint lakásbíráskodási bizottságot, ez utóbbi bizottságot a terv csak később kívánta megszer­vezni.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom