Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Megállapítottuk, hogy kerületünk 67 tíz munkavállalónál többet foglalkoztató üzemé­ből, vállalatából 12-ben nincs kétlaki munkavállaló. A kért írásbeli jelentés 25 üzemből áll rendelkezésünkre. E 25 üzemben eddig 302 kétlaki munkást vettek nyilvántartásba, akik közül 38-an tettek az üzemben felajánlást. A kiértékelő értekezlet alapján megállapítottuk, hogy üzemeink nagyobb része nem te­kintette a Minisztertanács rendeletét súlyponti feladatának. Nem fordítottak kellő gondot, felvilágosító munkát a kétlaki munkavállalók felkutatására. Kétlaki dolgozóinknak nem magyarázták meg kellően a Minisztertanács eme előnyös rendeletét. A felelősök egy része még a kiértékelő értekezleten is alapvető kérdéseket tett fel, melyből megállapíthattuk, hogy az illető sem a rendelettel, sem az általunk részükre adott üzemi útmutatóval nincs tisztában. A felajánló ingatlanának fekvése szerinti községi tanácshoz küldendő nyomtat­ványt az értekezleten nekünk akarták átadni. Ezen alapvető hibák további kiküszöbölése érdekében a megjelentek előtt ismételten elmondtuk a szükséges tennivalókat. A rendelkezésünkre álló írásbeli jelentésekből kitűnik, hogy egyes üzemeink jó felvi­lágosító munkát végeztek. Üzemi újságon, rádiójukon, faliújságjaikon és elsősorban pártunk népnevelőin, valamint a tízes bizalmiakon keresztül tudatosították a rendeletet. Eme ténykedésüket az értekezleten a többi üzem jelenlévői részére okulásul közöltük, hogy munkájukat ezúttal is segítsük. Kitűnik a jelentésekből az, hogy sok munkavállaló eltagadja kétlakiságát. Nem mondja meg, hogy földingatlannal rendelkezik, egyesek még bizonytalanok a felajánlással kap­csolatban, illetve előbb családi körükben akarják konkrétan átbeszélni. Mások hivatkoz­nak arra, hogy nem az ő nevükön van az ingatlan. Sokan azért nem mondanak le, mert állításuk szerint családjuk képes az ingatlan megművelésére. Többek ingatlanaikat már előzőleg termelő csoportok részére felajánlották. Az üzemi felelősök közül kiemeljük az Újpesti Cipőgyár felelősének jelentését, mert amíg a rendelet biztosítja, hogy a kétlaki dolgozó 800 négyszögöl ingatlant háztáji gaz­dálkodása céljára megtarthat, addig az illető felelős jelentésében közli, hogy vállalatuknál hét 800 négyszögölnél kisebb földterülettel rendelkező munkavállaló vonakodik a fel­ajánlás megtételétől s nem nagy örömmel fogadta a minisztertanácsi rendeletet. Eme cse­lekedet túlkapás, egyenesen az illető felelős figyelmetlensége. Az értekezleten az ilyen hibák további kiküszöbölésére a jelenlevők figyelmét ismételten felhívtuk. A megjelent felelősök tolmácsolták egyes munkavállalók olyan értelmű kéréseit is, hogy lemondanak vidéken lévő ingatlanukról és az azon felépített házukat is átadják álla­munk részére, azonban szeretnék, ha csereként munkahelyükhöz közelfekvően lakást biz­tosítanánk részükre. Más üzem felelőse előadta, hogy egyik munkavállalójuk már előzőleg fel akarta aján­lani földjét, sőt cséplőgépét is a helybeli tszcs részére, azonban a községi tanács nem fo­gadta el felajánlását. Megmagyaráztuk a felelősnek, hogy az a kétlaki munkavállaló kulák volt, s így a felajánlást természetesen nem vették a községben tudomásul. A kétlaki dolgozóink által felajánlott földterületek hasznosítása a fekvésük szerinti illetékes tszcs-k, állami gazdaságok útján történik. Ezáltal szocialista mezőgazdaságunk nagyobb mértékű nagyüzeműségét biztosítjuk, a tagosítások révén így teljesen meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom