Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
Az élet mindennapi jelenségein keresztül igyekeznek a tanulókban azt a hitet ébren tartani, hogy Isten akarata nélkül semmi sem történhet. A lecke feladása formális. A tanulóknak általában nincs könyvük. Több hitoktató táblai vázlatot készít. A bibliai eseményeket rajzzal illusztrálja. Pl. XI. Ker. Albertfalvai iskolában a hitoktató Krisztus születését is rajzzal tanította. A fegyelem állapota a hitoktató személyétől függ. Általában a meseszerű tanítás, a csoportos éneklés leköti a tanulókat. Komoly vallásoktatásról nem lehet szó az olyan csoportoknál, ahol az alsó és felső tagozatú tanulók együtt járnak. A meseszerű oktatás a felsőbb osztályok igényeit nem elégíti ki, s ezért az ilyen csoportban főleg az alsó osztályok növendékei maradnak meg. A papok rendszeresen osztogatnak propagatív célból szentképeket, apróbb szobrokat. Pl. I. kerület., II. kerület. Ezekben a kerületekben a hittanra nem jelentkezett tanulóknál is találtak hasonló tárgyakat. Pl. az I. ker. N. N. V. oszt. tanulónál, kinek apja ÁVH hadnagy. Munkahelyének pártszervezetét értesítette az Oktatási Osztály. Több hitoktató igyekszik a tanulók közelébe férkőzni, bizalmát megnyerni. Pl. az V. ker. Szemere utcai iskolában a hitoktató a tanulóktól családi vonatkozású dolgokról is érdeklődött. Az órák keretében a hitélet fontosságára felhívják a tanulók figyelmét, de az iskolai tanulmányok hitelének a megrontásától tartózkodnak. Tapasztalható megfélemlítésre való törekvés is, pl. a VI. ker. Lovag utcai iskolában a gyónás szükségességéről tanítva elmondta, hogy egy munkás egy ízben égési sebeket szenvedett, s nem akart meggyónni. A pap megkérdezte tőle, hogy „vannak-e fájdalmai, mert a pokolban ugyanolyan fájdalmai lesznek, ha nem fog meggyónni." A hitoktatási órákat az igazgató és igazgatóhelyettes látogatja. Helytelen gyakorlatot folytatott a XII. ker. Németvölgyi úti iskola, ahol a nevelőtestület minden tagját beosztotta ellenőrzésre, ami rossz hatást váltott ki a nevelők és szülők körében. Nevelőink egy része vallásos beállítottságú. A múlt tanévben még kötelességüknek érezték a materialista világnézet fontosságának a hangsúlyozását, az egyéni véleményeknek meggyőződés nélküli hozzátevését is. A kormányprogram óta a vallásos beállítottságú nevelők visszahúzódó magatartást tanúsítanak a vallási tételeket érintő kérdések tárgyalásánál. Az osztályfőnökök általában ismerik a vallásos beállítottságú tanulókat, de a velük való tervszerű foglalkozás nem mindenütt rendszeres. Jó példa a II. ker. Áldás utca, hol a misére járó tanulóknak vasárnapra szervezési feladatokat ad a nevelőtestület. A IX. ker. Gyáli úti iskolában az iskola olyan tárgyú természettudományos előadást szervez, amely tervszerűen ellensúlyozza az előző hitoktatás hatását. Pl. az egyik órán a feltámadásról volt szó. Az iskola természettudományos előadásán az ember származásáról volt szó, különös tekintettel a feltámadás cáfolására. Illegális hitoktatásról kevés kerületnek van tudomása. Pl. a XI. ker. Bartók Béla út 141. sz. iskola tanulóit az „Ágnes néni" korrepetálja. A XX. kerületben a Kossuth Lajos