Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
Helytelen azonban a Sport és Játékbolt központjának és a Csemege Vállalat központjának az állásfoglalása, a VII. kerület jelentése szerint azzal küldték el 2 dolgozójukat, hogy most már visszakaphatják iparengedélyüket. Érdekes a VIII. kerületnek ezzel kapcsolatos jelentése, amelyik megemlíti, hogy egy villamos kalauznő, akinek soha nem volt iparengedélye, most kér vendéglői iparengedélyt és mégis jelölte az egyik József krt-i üzlethelyiséget, ahol az üzletet meg akarja nyitni. A mezőgazdaság területén is nagy érdeklődést keltett Nagy elvtárs beszéde. Ezzel kapcsolatban pl. a III. kerületben többen érdeklődtek már, hogy visszakaphatják-e tagosított földjeiket. Mások aziránt érdeklődtek, hogy visszakapják-e a beszolgáltatott tojást és baromfit. A XV. kerület arról ad hírt, hogy tszcs-kben meglazult a fegyelem. Volt olyan tszcs tag is, aki a közös istállóból 2 lovát hazavitte. Olyan hangok is hallatszottak, hogy „egyéni vagyok, nem parancsol senki". A XVIII. kerületi Petőfi Tszcs-ben a tagok között nagy az egyenetlenség, laza a munkafegyelem. A tagok között sok olyan hang hallatszik, hogy szeretnének minél előbb egyéni gazdálkodók lenni és az sem baj, ha beszolgáltatási kötelezettség magasabb lenne. 5 Örömmel fogadták azt az intézkedést, hogy hosszabb időre előre meghatározzák majd a beszolgáltatási kötelezettség mennyiségét. Bőven foglalkoznak a jelentések a közellátási helyzettel és mindenütt megállapítják, hogy jelentős javulás van ezen a területen. Nagy örömmel fogadták a forgalomba került kristálycukrot és a bőségesen kapható 4,60-as lisztet is. Csupán pirospaprikában és 24,— Ft-os olajban mutatkozik hiány. Egyes boltokban helytelen elosztás miatt péntek, szombati napon a húsvásárlásnál torlódás volt. A XVI. kerület jelentése szerint már a vásárlók maguk is segítséget nyújtanak árufelhalmozókkal szembeni küzdelemben. Vásárlás közben ha valaki 2-3 kilogramm cukrot vásárol, a másik vevő figyelmezteti, hogy ne vásároljon annyi cukrot. Egyébként a XVI. kerületben az a hír terjedt el, hogy a cukor árát 9 Ft-ra szállítják le. A XVII. kerületben az ellenség elterjesztette azt a hírt, hogy az a csomagolt kristálycukor, amely a felirat szerint 6 hónapig tartható forgalomban, szénből készült és a vele készített befőttek, lekvárok elromlanak. Az V. kerület jelenti, hogy az élelmiszerkihágási bíróhoz az utóbbi hetekben sok feljelentés érkezett amiatt, hogy budapesti lakosok baromfit, vajat, túrót, tojást stb. korlátozás alá nem eső élelmiszercikkeket vidéken szereznek be. Rendőrhatósági közegek főleg olyan községekben, amelyek beszolgáltatási kötelezettségüknek még nem tettek eleget, túlzott óvatosságból ezeket a szabadforgalmi élelmicikkeket elkobozzák és akiktől elkobozták, azok ellen üzérkedés címén feljelentést tesznek. A tényállás tisztázása után kiderült, hogy az elkobzott áru egy-egy család szükségletét nem haladja meg és így a kihágás esete nem forog fenn. Felmentő ítéletet hoznak és az elkobzott árut, illetve annak értékét vissza kell adni eredeti tulajdonosának. A KÖZÉRT, illetve a földműves szövetkezetek azonban csak a nagykereskedelmi, illetve a beszolgáltatási árat fizetik ki és így indokolatlanul veszteségek érik azokat, akiktől — mint utólag kiderült — indokolatlanul koboznak el árut. Szükséges lenne sürgősen intézkedni egységesen az egész ország területén ezeknek a túlkapásoknak megszüntetése érdekében. Merült még fel panasz az áruk kiszállításánál mutatkozó késedelem miatt. így a tej