Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

tesszük az állatorvosi szolgáltatást, ami a jelentékeny anyagi megterhelés mellett, amit ez a parasztságnak okozott, az állattenyésztés fejlesztésére is serkentőleg hat. Nem is kétsé­ges, hogy ezt az intézkedést parasztságunk örömmel üdvözli. Megszüntetjük a szerződéses termelés kötelező vagy kényszer jellegét és jelentős kedvezményekkel, nagyobb mennyi­ségű ipari termék juttatásával olyan feltételeket állapítunk meg, amelyek parasztságunk számára vonzóvá és előnyössé teszik a szerződéses termeltetést. A falu áruellátásának, a növekvő szükségletek minél jobb kielégítése érdekében a SZÖVOSZ-nak jelentősen növelni kell a földművesszövetkezetek áruellátását, a parasztság ízlésének és igényeinek megfelelő választékban és minőségben. Felül fogjuk vizsgálni a termelőszövetkezeteknek és állammal szemben fennálló le­járt tartozását és annak jelentős részét, valamint a beadási kötelezettség nem teljesítse miatt az egyéni gazdálkodókra és termelőszövetkezetekre nem mindig igazságosan kivetett kártérítés összegét, együttesen mintegy 600 millió forintot, el fogjuk engedni. A begyűjtési rendszert egyszerűsíteni fogjuk. Amit a Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívása megígért, valóra váltjuk. Az új begyűjtési rendszerben, amely a jövő évtől lép majd hatályba, a kivetéseket több évre állapítjuk meg, hogy a dolgozó parasztság biztonságosan gazdálkodhasson, pontosan és jó előre ismerje kötelezettségét, feleslegét pedig szabadon értékesíthesse. Egyéni parasztságunk és termelőszövetkezeteink hathatós megsegítése, valamint a tavalyi súlyos aszály okozta nehézségek mielőbbi sikeres leküzdése érdekében a kormány törölni fogja azoknak a begyűjtési hátralékát, akik folyó évi kenyér és takarmánygabona beadási kötelezettségüknek határidőre eleget tesznek. Tisztelt országgyűlés! Az említett intézkedések világosan bizonyítják, hogy a kormány nem szűkkebelű, hogy segítőkészsége a legmesszebbmenőbb. Ahhoz sem fér kétség, hogy mindez nem marad üres szó, hanem az ország színe előtt vállalt feladatokat pontosan és maradéktalanul vég­rehajtjuk, ígéreteinket valóra váltjuk, amiről a magyar nép az elmúlt évek során annyiszor meggyőződhetett. Ez a tiszta lelkiismeret jogosítja fel a kormányt arra, hogy a paraszt­ságtól, egyéni és szövetkezeti termelőktől egyaránt elvárja, sőt megkövetelje, hogy az ál­lammal szemben fennálló begyűjtési és adókötelezettségeiknek pontosan és teljes mér­tékben eleget tegyenek. Ennek tudatában kell egyéni gazdáknak és termelőszövetkezetek­nek állampolgári kötelességüket teljesíteni. Erre kötelezi őket a törvény is, amelynek betartásán a kormány őrködni fog. Magára vessen az, aki a kormány jóakaratára és mesz­szemenő segítségére az állam, az ország érdekének semmibevevésével, a törvények meg­szegésével válaszolna. A törvényesség betartása, amire a kormány hatékony intézkedéseket foganatosít, nemcsak azt jelenti, hogy az állam éberen őrködjön azon, hogy csorba ne essen a parasztság jogain, hanem azt is, hogy a parasztság is teljesítse az állammal szem­ben fennálló kötelezettségeit úgy a begyűjtés, niint az adófizetés terén. Aki viszont be­adási kötelezettségének becsülettel eleget tett, semmiféle pótkivetéssel nem terhelhető. Ez a törvény és aki ezt megszegi, a parasztságra törvényes kötelezettségein túlmenően terheket ró, legszigorúbban büntetni fogjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom