Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

fejlesztésében domborodik ki, kirajzolódik a kormány gazdaságpolitikájának célkitűzése, a dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály életszínvonalának állandó emelése. Az ipari termelés és a vele kapcsolatos beruházások átütemezése és átcsoportosítása, az új termelési és beruházási tervek kidolgozása, nagyon körültekintő, alapos munkát igé­nyel. Az Országos Tervhivatal központi feladata, a kormány által megadott irányelvek alapján ezt a munkát minél előbb kell elvégezni, hogy népgazdaságunkat és elsősorban iparunkat zökkenő nélkül átállíthassuk, és a termelés folyamatosságát, a tervek teljesítését Öntudatos, fegyelmezett munkával addig is biztosíthassuk. Iparunk termelési terveinek teljesítése ugyanis, nélkülözhetetlen feltétele mindannak a rendszabályoknak, amelyeket a kormány a gazdaságpolitika és az életszínvonal emelése terén megvalósítani kíván. A mezőgazdasági termelés fejlesztése sem lehetséges az ipari termelési tervek hiánytalan teljesítése nélkül. A kormány célkitűzéseinek sikeres megvaló­sításának kulcsa tehát a munkásosztályunk kezében van. Ez kétféle kötelezettséget jelent. Egyrészt arra kötelezi a kormányt, hogy a rendszabályok kidolgozásánál a lehető legna­gyobb figyelmet fordítsa a munkásosztály életszínvonala emelésére, továbbá anyagi, szociális és kulturális szükségletei maximális kielégítésének. A kormány ezt vállalja és végre is fogja hajtani. Másrészt arra kötelezi a munkásosztályt, hogy a munkafegyelem megszilárdításával, határidőre biztosítja a termelési tervek végrehajtását. Ezt ipari mun­kásságunknak kell vállalnia és betartania. Meg vagyok róla győződve, hogy meg is fogja tenni becsülettel, odaadással... 2 ... Gazdasági életünk más területén is szüksége mutatkozik annak, hogy a kormány változtasson az eddigi gazdaságpolitikán. Az utóbbi évek során az állam olyan területekre is kiterjesztette a maga gazdasági tevékenységét, ahol a magánkezdeményezésnek és vállal­kozásnak még komoly szerepe lehet és elősegítheti a lakosság szükségleteinek fokozottabb kielégítését. Ez a terület a kiskereskedelem és a kisipar. Bár a kisipari szövetkezetek ko­moly fejlődésről tesznek tanúságot, mégsem tudják pótolni a kisipari termelés terén mu­tatkozó hiányt. Ez arra készteti a kormányt, hogy helyt adjon a magánvállalkozásnak és lehetővé tegye az arra jogosultaknak, a törvényes előírások alapján iparengedélyek kiadá­sát, ugyanakkor biztosítsa számukra az iparűzéshez szükséges feltételeket, az áruellátást, hitelt stb. Feltétlenül fejleszteni, élénkíteni kell a falu és a város közötti áruforgalmat, amihez nagyrészt nagymennyiségű iparcikk, másrészt a bő termés következtében jelen­tékeny terményfeleslegek állnak majd rendelkezésre. Tisztelt országgyűlés 1 Űj gazdaságpolitikánk alapelve a lakosság életszínvonalának állandó emelése. Népgazdaságunk fejlesztésének, terveinek teljesítésének ez a legfőbb, a legmagasz­tosabb célja. A szocializmus építésének egyetlen helyes, a dolgozó nép számára elfogad­ható és járható útja, a lakosság, elsősorban az ipari munkásság életszínvonalának emelése, anyagi, kulturális és szociális helyzetének állandó javítása. Ezt kell tennünk egész nép­gazdasági tervezésünk és fejlesztésünk központi kérdésévé. E téren komoly mulasztásokat kell pótolni, elsősorban az ipari munkásság tekintetében. Ezt célozzák a tervezett rend­szabályok, melyek a kormány számára biztosítják azokat az eszközöket, amelyeknek segít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom