Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
globálisan 1952. június 20-ban állapította meg. Feltétlenül kívánatos, hogy az egyes munkákat részleteiben ütemezzék be, mert ilyen körülmények között vélelmezhető, hogy a munkálatok elkészítésével olyanképpen fog a vállalat járni, mint az elmúlt esztendőben, amikor is a Tatarozó Vállalat a bádogos munkálatok tekintélyes részét az utolsó pillanatban lemondotta. Szükséges volna tehát, hogy a június 20-i határidőn belül az egyes munkák elvégzésére rövidebb terminussal ütemtervet készítsenek. A 267/1951. NT számú határozat lehetőséget nyújt az Ingatlankezelő Vállalatoknak arra, hogy amennyiben szükségük mutatkozik, házi javítóműhely felállításáról gondoskodjanak. A hivatkozott NT határozat megjelenése óta az egyes ingatlankezelő vállalatok a házi műhelyt felállították és ezzel kapcsolatosan Budapest Városi Tanács VB-től több alkalommal szóbeli felhívást kapott a XIV. ker. vállalata, hogy műhelyt sürgősen hozzon létre. A műhelynek az lenne a feladata, hogy gyors beavatkozást igénylő műszaki munkálatokat gyorsan el tudja végezni, és a házaknál elfekvő anyagokat helyesebben fel tudja használni. A IX. ker. Ingatlankezelő Vállalatnál kb. fél esztendeje működik a műhelyrészleg. Jelenleg 30—35 fős létszámmal dolgoznak és tudomásunk szerint a jövőben ezt a létszámot még emelni kívánják. Ezzel a műhelyrészleggel igen komoly megtakarítást érnek el, és a gyors beavatkozást igénylő műszaki hiányosságokat igen gyorsan ki tudják küszöbölni. A műhelyrészleg helyes munkabeosztással igen hatalmas segítséget nyújt mind a házkezelőségeknek, mind pedig a műszaki csoportnak. A felállítandó műhelyrészlegbe a következő létszámot kívánja a vállalat alkalmazni: 3 vízvezetékszerelő, 1 villanyszerelő, 1 központi fűtésszerelő, 1 asztalos, 1 lakatos, 1 kőműves, I tetőfedő és 6 segédmunkás. A műhelyhez szükséges szerszámot az iparosok útján kívánják biztosítani, azonkívül a rendelkezésre álló anyagot is átveszik. A műhely felállításával kb. két hete foglalkozik a vállalat. Azóta jelentkezett 1 vízvezetékszerelő, a segítőjével, 1 villanyszerelő, azonkívül válaszát várjuk egy asztalosnak és egy kőművesnek. A műhelyrészleg helyiségét, ill. a műhelyt a vállalat közelében kívánják megnyitni. A műhely felállításával igen sok használaton kívül álló anyagot fel lehet használni és így népgazdaságunknak jelentős összeget takarítunk meg. Ezen túlmenően az államosítás folytán megszaporodott ingatlanok bérlőinél gyors beavatkozást igénylő műszaki munkálatokat szinte órák alatt tudják kiküszöbölni. Elejét veszik a sok vízfolyásnak és egyéb műszaki hibának, mely nemcsak az ingatlan állagában okoz komoly rongálást, hanem jelentős kiadást is jelent a vállalat részére. Ungár Jolán s. k. Lakásgazd. Oszt. vez. XXIII/214. A Bp. XIV. ker. Tanács V. B. 1952. március 22-i ülésének jegyzőkönyve. Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz. Géppel írt sokszorosítás. A XIV. ker. Tanács V. B. először 1952. március i-én foglalkozott a házak államosításával kapcsolatos munkákkal. (Az előterjesztés nincs a jegyzőkönyvhöz mellékelve.) A jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a házingatlanok állami tulajdonba vételével kapcsolatos előkészítő munkákat már február