Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
ELŐSZÓ
rendelkezésükre álló anyagi eszközöket és hiteleket miként osztják szét a tanácsok között. Kezünk megkötésének a következménye volt, hogy mi is gyakran korlátoztuk a kerületi tanácsok önállóságát. A tanácsok feladatot kaptak, de ugyanakkor egyre inkább érvényesült a túlzott centralizmus. A sok feladat átadása nem növelte a tanácsi önállóságot, mert még a legkisebb ügyek végleges eldöntése előtt is meg kellett szerezni a felső szervek jóváhagyását." A fővárosi tanácsapparátus a választott tanácsi testülettől, de saját végrehajtó bizottságától is „függetlenedett", maga ugyanakkor a kerületi tanácsok felé ugyanilyen erőszakolt centralizáló nyomást gyakorolt. „Az igazgatási szempontok túlzott előtérbe kerülése folytán az apparátus nem egy helyen a tanácsok fölé nőtt, s így a hatalmi szervek, a tanácsok, szinte függő viszonyba kerültek a végrehajtó szervektől." (uo.) A kerületeknek nem volt döntési önállósága. Jogállásukat a tanácstörvények csak körvonalazták, a végrehajtásra vonatkozó rendeletek viszont mindent közvetlenül és közvetve a minisztériumok döntési jogkörébe utaltak. Pénzügyi bevétellel nem rendelkeztek. Még költségvetési juttatásaik elosztását is a főváros felügyelete és a Pénzügyminisztérium határozta meg. (Ez a körülmény sokszorosan súlyosan esett latba a kerületi hálózatba betagolt pest megyei városok esetében.) Mit tett a városvezetés e nehéz, ellentmondásos helyzetben ? A fővárosi és kerületi tanácsok tényleges vezető szerve, a végrehajtó bizottság - mint már említettük - az ötvenes évek legelején hetenként összeült. Egy-egy VB ülés napirendje igen változatos volt, megtárgyalták pl. a Marx téri közlekedési lámpa ügyét, de a lakáshelyzetet is. Gyakori ülési tárgy volt a tanácsok szervezetét érintő rendelkezések realizálása is. A VB ülések jegyzőkönyvei - amelyek árulkodnak a tanácsi vezetés korlátairól - ugyanakkor már korán jelzik, hogy a vezetők, elsősorban a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága tagjai és vezetői reálisan ismerték helyzetüket. Abban, hogy a városvezetés reprezentánsai - elsősorban a végrehajtó bizottságok tagjai - viszonylag korán felismerték vagy legalábbis érzékelték helyzetük fonákságait, szerepet játszott az a körülmény is, hogy az országban megindult kedvező folyamat az 1950-es évek legelején megtorpant, s a mind nehezebben élő fővárosi lakosság a tanácsot tette felelőssé helyzete ilyesforma alakulásáért. Miután a sajtóból, a rádióból, gyűléseken azt közvetítették felé, hogy a tanács a nép szerve; ennek logikus következménye az lett, hogy bajaival, igényeivel odafordult, akár lakásról, akár élelmiszerbeszerzésről volt szó. A lakosság véleménye nyilvánítására maga a tanács is számos fórumot biztosított. A tanácsok tömegszervezeti funkciójának kötelezettségétől indíttatva a tanácsok munkájának talán legfontosabb fokmérőjét - legalább is a felső szervek előtt - lakógyűlések, tanácstagi fogadóórák, állandó bizottsági ülések számában vélték felfedezni. Értelemszerűen a városi élet megannyi gondja megoldásának előterébe az igazgatási feladatok rovására a politikai munkát állították. A megalakulást követő első időben a tanácstagok maguk is eleget kívántak tenni vállalt funkciójuknak, szorgalmasan látogatták - és hallgatták - a tanácsüléseket, megtartották a lakógyűléseket, fogadóórákat, stb. De a gyűléseken megjelentek, a fogadóórák résztvevői nem ideológiai felvilágosításra vártak a nemzetközi helyzetről, hanem konkrét pa-