Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Nem utolsó sorban, dolgozóink egészségét szem előtt tartva, mely szintén fontos té­nyező ötéves tervünk sikeres befejezéséhez, szükséges a dolgozókat megfelelő, emberhez méltó lakásban elhelyezni, ahol munkája után őt jogosan megillető pihenője biztosítva legyen. A XXII. kerület lakosainak lélekszáma 35 000 fő. Szomorú képet kapunk akkor, amikor a kerület lakosainak lakásviszonyairól beszélünk. Még súlyosabb az, ha azt vizs­gáljuk, hogy dolgozóink zöme hol lakik. így most ezen keresztül ismertetni kívánom az elvtársakkal, hogy kerületünkben a folyó hónapban újólag felfektettünk nyilvántartást, mely szerint 374 a barlanglakások száma. A múlt rendszer ezeket az odúkat emberek ál­tal lakható lakásokká nyilvánította. A Lakásgazdálkodási Osztály célul tűzte ki, elsőrendű feladatának tartja ezen odúknak megszüntetését. A nyÜvántartás szerint jelenleg 119 barlang helyiség üresen áll. Megállapítottuk, hogy a 374 barlanglakásból 255-ben laknak, illetve 255 van hasz­nálatban — és bennük 390 dolgozó család, összesen 1182 személy lakik s ezek legnagyobb része kis fizetésű dolgozó — túlnyomó részben nagycsaláddal bírók, akik 1—2 helyiség­ben gyakran 10—12 személlyel zsúfoltan laknak. Ha az összlakosság számát tekintjük, megállapíthatjuk, hogy kerületünk lakóinak 3%-a lakik a föld alatt. A Lakásgazdálkodási Osztály meglévő munkatervében 10 db barlanglakás megszün­tetését vállalta negyedévenként s ezen vállalását végre is hajtotta, de a helyiségek lakha­tatlanná tételét a Műszaki Osztály teljes mértékben ez ideig sem végezte el, így fenn áll az a veszély, hogy a helyiségekbe önkényesen beköltöznek. Az osztály perspektívája, hogy az 1952. évben a barlanglakások számát felére kí­vánja csökkenteni. Molnár Zoltán s. k. osztályvezető XXIII/222. A Bp. XXII. ker. Tanács V. B. 1951. december i-i ülésének jegyzőkönyve. Előterjesztés a 3. napirendi ponthoz. Géppel írt hiteles másolat. A vb az előterjesztést 1951. december i-én tárgyalta. A vb úgy foglalt állást, hogy minden felszabaduló üres lakás — beleértve a kitelepítettek lakásait is — kiutalásakor elsősorban a barlang­lakások lakóit kell előnyben részesíteni. A megürült barlanglakásokat lakásra alkalmatlanná kell tenni, be kell falazni, illetve temetni. 1954. január 23-i vb előterjesztés szerint az 1950 elejei 396 barlanglakásból 1952 végéig 136-ot, majd pedig 1953-ban további 38-at szüntettek meg. Ekkor a meglevő barlanglakások száma még mindig 260 volt, amelyben becslés szerint kb. 520 család élt (egy barlanglakásban gyakran 3—4 család lakott együtt, 10 — 12 személy!). A vb 1958. október 13-án foglalkozott a kerületben lévő életveszélyes lakásokkal. Az ülésen a lakásgazdálkodási osztály vezetője azt közölte, hogy jelenleg még 230 a barlanglakások száma. (A számadatok időnként ellentmondáso sak.) Egy másik felszólaló szerint nyolc év alatt ötvennel csökkent a barlanglakások száma. A barla nglakások felszámolását a kerületi tanács nem tudta megoldani, mert nem rendelkezett az ehhez sz ükséges lakásokkal. 1958­ban pl. mindössze tizenegy lakást tudott az igénylők között szétosztani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom