Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)
Szerkesztői tájékoztató
A verseny nagy lendítést adott a bizottságok munkájának. Pl. az Építési Állandó Bizottság, amely igen gyengén működött és az első két hónapban az utolsó helyezést érte el, a harmadik hónapban már a nyolcadik helyre került fel. Ennek a bizottságnak és a Terv- Statisztikai ÁB-nak nem volt munkaterve a verseny előtt, tehát munkájuk tervszerűtlen volt. Mostani munkájukon azonban már meglátszik, hogy munkaterv alapján dolgoznak. Az állandó bizottságok és az osztályok kapcsolata a Végrehajtó Bizottság határozatáig 3 nem volt kielégítő. Az osztályok dolgozói nem ismerték, de sokan még ma sem ismerik az állandó bizottságok tagjait, munkáit, nincs kapcsolatuk az állandó bizottságokkal. A Végrehajtó Bizottság határozatát a bizottságok és az osztályok megtárgyalták, de egyes osztályok és bizottságok között a gyakorlati megvalósítás még nem jött létre. Az osztály és a bizottság közötti kapcsolat elmélyítésének jó kezdeményezése volt a Közlekedési Osztály és a Közlekedési Állandó Bizottság augusztus 301 közös értekezlete, ahol a bizottság tagjai és az osztály dolgozói megismerték egymást, sőt az osztály részéről egyesek kérték, hogy segítségére lehessenek az állandó bizottságnak munkájában. Már majdnem minden állandó bizottság a napi gyakorlati munkában látogatja meg az osztályokat. Amelyik bizottság ezt nem teszi, tehát a gyakorlatban nem ismeri meg az osztály munkáját, az rányomja a bélyegét a bizottság munkájára. így a Szociálpolitikai és a Mezőgazdasági ÁB. Az állandó bizottságok jó munkájához jelentős mértékben hozzájárul, ha a Végrehajtó Bizottság tagjai, az osztályvezetők segítenek a bizottságok munkájában. Bár a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága határozatot hozott egyes bizottságok patronálására, azonban a Végrehajtó Bizottság túlnyomó többsége ezt a határozatot még nem tette magáévá. A bizottság munkájában az osztályvezető segítsége, vagy nem segítésenagyon meglátszik. Pl. a Népművelési Állandó Bizottság munkájára hónapokig rányomta a bélyegét, hogy nem volt osztályvezető. A Lakásgazdálkodási ÁB munkája is azért fejlődött nehezen, mert az osztálytól nem kapta meg a kellő segítséget. Javaslataira hosszú idő után, vagy egyáltalán nem kapott választ, az utóbbi időben javulás mutatkozik ezen a téren, az osztályvezető gyakrabban látogatja a bizottság üléseit. Az Ipari Osztály vezetője szintén hónapokig nem látogatta a bizottság üléseit azzal a kifogással, hogy nem kapott meghívót. Bár a Kereskedelmi Osztály vezetője rendszeresen résztvesz a bizottság ülésein, azonban a jó kapcsolat eddig még nem tudott kialakulni. Ennek egyik oka, hogy az osztály egyes kérdéseket nem ismertet a bizottsággal, ami feltétlen szükséges lenne. Pl. az oszvály a VB elé terjeszt javaslatot, a bizottság elnöke pedig csak akkor értesül róla, amikor a VB ülésére meghívják. De ugyanez a helyzet áll fent az ÁB részéről is. A bizottságok munkájában általában fejlődés mutatkozik, de vannak egyes bizottságok, amelyek hónapok óta egyhelyben állnak. így a Pénzügyi, Szociálpolitikai. A Pénzügyi Bizottság elnöke alig tud résztvenni a bizottság munkájában, esti egyetemre jár, a helyettes elnök pedig inkább szakkérdésekkel foglalkozik, mint a tömegmozgósító munkával. A Szociálpolitikai Bizottságnál az elnök nagyon gyenge, akivel fokozottabban kell a Titkárságnak foglalkoznia.