Források Budapest múltjából V./a 1950-1954 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 9. (Budapest, 1985)

Szerkesztői tájékoztató

Hiba volt az is, hogy nem ragaszkodtunk a tervszerű tematikához és nem helyeztünk elég súlyt a béke megvédésére mozgósító, a Szovjetunió iránti szeretetet elmélyítő haza­fiságra és az ellenség gyűlöletére nevelő történelmi, irodalmi és egyéb előadásokra. Nem helyeztünk kellő súlyt a természettudományos előadásokra sem. A káderképző munkák­nál mondottakhoz hasonlóan — nem instruáltuk és ellenőriztük eléggé a kerületek is­meretterjesztő munkáját. A kulturális tömegmozgósítás terén vannak eredmények. Hozzákezdtünk a kerüle­tek és tömegszervezetek segítségével a közönségszervezési hálózat kiépítéséhez egészen háztömbökig, sőt házakig felbontva. Közönségszervezési munkánkban eddig főleg szer­vezési eredmények mutatkoztak; politikai tartalommal a kereteket még nem tudták meg­tölteni. Mindenesetre politikaüag is komoly eredmény, hogy különösen a mozipropaganda jól halad előre és pl. a nyári mozibérletezési akció igen jól sikerült. Nem ilyen jó az ered­mény a színházi bérletezésnél. Ennek a fő oka véleményünk szerint elsősorban az, hogy a Népművelési Minisztérium a bérletezési propagandát nem irányította jól. Még kevésbé megfelelő a fejlődés a tömegmozgósítás egyéb területén. A kiállítások, a múzeumok, a természettudományos intézmények, a hangversenyek stb. részére a közönségszervezés nem állandó és tervszerű. Ezen a területen munkánk még erősen kampány jellegű. A tömegek mozgósítására vonatkozó munka megjavítása érdekében még jobban el kell mélyíteni kapcsolatainkat a tömegszervezetekkel. A tömegszervezetekkel való kap­csolat állandóan javul. A tömegszervezetek kezdik elismerni a népművelési munka terü­letén a tanács kulturális összehangoló, koordináló szerepét és gyakorlati irányító tevé­kenységét. Tekintettel arra, hogy a tanács működési területén nemcsak a területi, hanem az üzemi kultúrmunkáért is felelős — döntő feladat a SZOT-tal való kulturális együtt­működés megteremtése. Az együttműködés kívánsága a SZOT-nál is meg van, azonban a vele való együttműködés szervezett formáit eddig még nem tudtuk megtalálni. Ebben a kérdésben okvetlenül szükség van a Végrehajtó Bizottság segítségére. A Népművelési Osztály nemcsak a kulturális tömegmozgalom területén, hanem a hivatásos művészekkel kapcsolatosan is oldott meg feladatokat. Különösen jelentős ered­ményeket ért el a könnyűműfaj fejlesztésével és a tanács kezelésében lévő színházaknak 4 az ellenségtől való megtisztításával. Részben az osztály jó munkájának az eredménye, hogy különösen a politikai szatíra területén van komoly fejlődés, örvendetes az is, hogy a közönség szociális összetétele terén az elmúlt hónapok során nagy változás állt be. Po­litikai kabarénk fokozatosan átalakul az üzemi dolgozók és a népi demokráciához hű értel­miség szocialista szellemben nevelő szatirikus színházává. A revü műfajban is megin­dult, ha kisebb mértékben is, a fejlődés, s a Fővárosi Vígszínház új darabjában, a Peleskei nótáriusban a szocialista revü eszközeivel igyekszünk haladó hagyományainkat népsze­rűsíteni. A Vidám Park az elmúlt év során erősen fejlődött. A régi vurstli helyén egyre inkább kibontakozik a szépen parkírozott számos új üzemmel rendelkező és a babona és a misz­ticizmus helyett egyre inkább szocialista szellemben nevelő népi park. A cirkuszi műfaj fejlesztésében is vannak eredmények, de ezen a területen és még

Next

/
Oldalképek
Tartalom