": "Fővárosunk. Irta Táncsics Mihály. Hasonmás kiadás - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 8. (Budapest, 1976)
Táncsics Mihály: Fővárosunk
létezik ama parlamentáris két párt, tudniillik : kormánypárt és ellenzék vagy szabadelvű párt, mint némely más országban. Minden más államban, hol csak gyenge árnyéka van is az alkotmányosságnak : mind a két párt közhazájuk, nemzetük javát, dicsőségét óhajtja, csak elvekre, módokra, eszközökre nézve különböznek egymástól ; egyik így, másikamügy hiszi, reméli a közjót legsükeresben előmozdíthatni : nálunk az másképp van. Jól meghányták-e, komolyan megfontolták-e tanácsos urak, hogyan van nálunk ? Ha talán önök e rendkívül nagyfontosságú ügyet kellőképp figyelembe venni elmulasztották volna, mi kevés szóban önök elé terjesztjük, és hogy tökéletesen megérthessék, jónak látjuk magyarázni. Nálunk az a párt, mely elég hib&san kormánypártnak mondatik, nem párt, a nemzet közvéleményének csak picziny részét sem képviseli, ezek a kormánynak, t. i. az osztrák kormánynak pusztán csak eszközei s a haza önkényü, törvénytelen kormányának a maga célja elérésére használni szokott eszközök. A kormány, hazánknak, magyar nemzetünknek nyilvános ellensége ;*) századok óta máig a birodalmi osztrákkormány egész tehetségéből minden törekvését oda irányozta, hogy egykor Magyarország megszűnjék önálló ország lenni, s Ausztriával eggyé olvadjon, s a magyar nemzet e földszínéről elenyésszék . .. Ezt óhajtja ma is, ide törekszik mai napig ; ennélfogva világos, hogy mindazok, *) Már fölebb látszik, hogy e sorok 1864-ben Írattak.-