A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

FÜGGELÉK III.

Párt - Szakasits Árpád, Kéthly Anna, Marosán György, a Szociáldemokrata Párt - Kovács Imre, Darvas József, Farkas Ferenc, a Nemzeti Parasztpárt Szent-Iványi Sándor, a Polgári Demokrata Párt elnöke a Polgári Demokrata Párt - Kossá István, Halász Alfréd, Apró Antal, a Szakszervezeti Tanács részéről, Szent-Györgyi Albert professzor, dr. Rosta László ügyvezető titkár, Fráter György j egyzőköny vvezető. Jelen voltak még: az ideiglenes nemzetgyűlés elnöke, az ideiglenes nemzeti kormány tagjai és államtitkárai, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság képviselői, az egyházak képviselői, az ország több szellemi kiválósága, valamint az ország számos nemzeti bizottságának küldöttei. (Az ülés délután 4 óra 15 perckor kezdődött, a Himnusz eléneklésével.) SZAKASITS ÁRPÁD, a Budapesti Nemzeti Bizottság elnöke, megnyitja az ülést: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ahogy a dicsőséges és győzelmes Vörös Hadsereg lépésről lépésre szabadította fel az ország területét, úgy jelent meg a színen a magyar népi demokrácia eddig új és ismeretlen szerve, a nemzeti bizottság, hogy átvegye a vezetést, az irányítást, hogy az élet megindulhasson ebben a szerencsétlen és megtiport országban. Ebben az állapotban a nemzeti bizottság volt az újonnan felszabadított országrész tempót, lüktetést diktáló motorja, egyben maga volt a jogforrás, maga volt a közigazgatás és maga volt a végrehajtó szerv is. Erről a helyről első kötelességemnek tartom mindannyiunk nevében hálás köszönetünket kifejezni az ország minden részében levő nemzeti bizottságok sok-sok ismeretlen tagjának, akik munkájukkal, áldozatkészségükkel és felelősségvállalásukkal hatékonyan hozzájárultak ahhoz, hogy az ország a zűrzavaros, cseppfolyós állapotból több-kevesebb zökkenővel belekapcsolódott, átállítódott a békés polgári élet termelő munkájába. Egészen bizonyos - és ezt tényként kell leszögeznünk -, hogy a nemzeti bizottságok nélkül ez sokkal körülményesebb és nehezebb lett volna, ha egyáltalában sikerülhetett volna. Később feladatuk jórészét átvették az arra hivatott közegek és hivatalok, amelyeknek legtöbbjét éppen a nemzeti bizottságok támasztották fel és hívták új életre, és amely hivatalok, testületek vezetőit és funkcionáriusait legnagyobbrészben éppen a nemzeti bizottságok jelölték ki és állították a hivatalokkal együtt az új magyar élet szolgálatába. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel a nemzeti bizottságok feladata be is fejeződött, hivatásukat ezek a szervek betöltötték és a továbbiakban rájuk már semmi szükség nincs. Akik így gondolkoztak, azok nem ismerték a dolgok lényegét, s bár azóta köztudatba ment, mégis helyesnek tartom éppen a helyről és éppen ma, az Országos Nemzeti Bizottság megalakulásának napján leszögezni, hogy a nemzeti bizottságok a fiatal magyar demokrácia önvédelmi szervei és ezekre az önvédelmi szervekre, a nemzeti bizottságokra mindaddig szükség lesz, amíg fennáll annak veszélye, hogy nem demokratikus elemek a demokratikus szabadságjogokkal visszaélve a demokráciát destruálhatnák vagy pedig megölhetnék. Nem akarom hosszabban részletezni ennek a destruálási lehetőségeknek széles és sokágú megjelenési formáját. Tény, hogy adva van és tény, hogy a próbálko-