A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

A BUDAPESTI NEMZETI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVEI (HATÁROZATAI)

A fogalmazvány felsorolja a Tanács elnökét és 10 tagját, más tervezet viszont csak 6 tagot említ. A BNB 1945. február 9-i ülése 13. sz. határozata alapján az Egészségügyi Tanács 1945. február 14-én jelentést tett munkájáról a BNB-nak, amelyben közölte, hogy felvették a kap­csolatot a tisztiorvosokkal, az üresen álló tisztiorvosi helyeket ideiglenesen betöltötték, uta­sítást adtak ki a kerületi rendelőintézetek működésének megindítására, tárgyalásokat foly­tattak szovjet orvosszakértőkkel a járványveszély leküzdéséről, járványkórházakat szervez­tek (a Szent László kórházban 250 ággyal már üzemképes volt az első járványkórház), az orvosokat illetve az egészségügyi személyzetet jelentkezésre szólították fel (a beszámoló idő­pontjáig kb. ezer orvos jelentkezett), munkabizottságokat alakítottak a különböző egészség­ügyi intézmények és vállalatok működésének megindítására stb. (BNB iktatatlan ir. 1945. február) L. még az 1945. február 19-i ülés 1. sz., a február 28-i ülés 5. és 14. sz. a március 2-i ülés 6., 17. és 18. sz. határozatát, valamint a 33. sz. dokumentum 176. oldalát. 3. Feltehetően a január 31-i ülés foglalkozott az Operaház vezetőinek kinevezésével is. Ennek alapján a BNB 1945. február 1-én az alábbi levelet küldte ki: „A Nemzeti Kormányt helyettesítő Budapesti Nemzeti Bizottság szűkebb bizottsága meghatalmazza Komáromy Pál, Székely Mihály, Nádasdy Kálmán urakat, hogy a Budapesti Magyar Királyi Operaház működésének megkezdését megszervezzék és egyben az Operaház igazgatására a fent megjelölt három urat nevezzük ki." (BNB iktatatlan ir. 1945. február). 7. 1945. február 2. A Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottságának határozatai [A BNB] 1945. évi február hó 2-án a következő határozatokat hozta: V/1.-1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhívja a polgármesteri hivatalt, hogy 17-45 éves korig vegye igénybe a székesfőváros férfilakosságát a közmunkák elvégzésére. Az erre vonatkozó rendeleteket a polgármester az alpol­gármesterekkel együtt dolgozza ki és e tekintetben teljes intézkedési joggal ruház­tatnak fel. 1 V/2.-1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság felhívja a polgármes­tert, hogy rendeleti úton intézkedjék a légó vészátjárók elfalazásáról, a villamos­vágányok és az úttestek letisztításáról, valamint a házmegbízottak megválasz­tásáról. 2 V/3.-1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja, hogy bár­melynemű élelmiszerkészletét a főváros területén lefoglalni csak a polgármester jogosult. 3 ' 4 V/6.-1945. BNB. A Budapesti Nemzeti Bizottság az újságírók igazolá­sára bizottságot szervez, melybe a pártok 2-2 tagot delegálnak. BNB Határozatai 1945. Nyomtatvány 1. A közmunkakötelezettségről a 10/1945.-pm. sz. rendelet intézkedett. (F. K. 1945. február 16.) A rendelet az egyes házakban 4-8 tagú ellenőrzőbizottság megalakítását írta elő és ezeknek hatáskörébe utalta a felmentéseket. A munkára történő kirendelés a kerületi elöl­3* 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom