A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)

A BUDAPESTI NEMZETI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYVEI (HATÁROZATAI)

hogy más területen is találkoztak a gondolatok, ami biztosít bennünket arról, hogy minden vonatkozásban megtaláljuk azt a támogatást, melyet a Szakszervezeti Tanács a széncsatával kapcsolatban a bányászok megsegítése érdekében a t. Nemzeti Bizottságnak javaslatként előterjeszt. Köztudomású tény, hogy a magyar gazdasági élet továbbfejlődése a széntermelés mennyiségétől függ. A magyar demokratikus közvélemény már eddig is igen szép és jelentős támogatásban részesítette a bányászokat, főleg a textilipari és ruházati munkások részéről nyújtott támogatások bírtak komoly jelentőséggel, a széncsata azonban az egész magyar társadalom szempontjából sokkal nagyobb fontossággal bír, semhogy az eddigi támogatással meg lehetünk elégedve. Éppen ezért a Szakszervezeti Tanács, melynek ezen a téren meg van a gyakorlata, konkrét javaslatokat terjeszt ide és kéri a Nemzeti Bizottságot, hogy tegye azokat magáévá. Kéri, hogy rendezzünk, f. hó 13-án, szombaton egész Nagy-Budapest területén bányásznapot. A bányásznappal kapcsolatosan a következő indítványom van: ezen a napon az iskolákban a tanítók és a tanárok méltassák a szénbányászat és a bányászok jelentőségét. Mutassanak rá, hogy a jelenlegi súlyos helyzetből csak az vezethet ki bennünket, ha megfelelő mennyiségű szenünk lesz és a gyárak teljes kapacitással dolgoznak. Ma még megfizethetetlen a ruha, a cipő. Rongyokban járunk, pedig sok esetben nyersanyag is van, csak a gyárak a szénhiány miatt nem tudnak dolgozni. Mindnyájunk jobb sorsa függ attól, elérjük-e a napi 2500 vagon termelést, ami az ország minimális szükségletét fedezi. Kezdjük meg ezzel az iskolákban az új szociális szemlélet kialakítását. Mutassanak rá a pedagógusok a kétkezi termelőmunka és a mérnökök, technikusok munkájára. Ismertessék, müyen állapotban hagyták a nyilasok, nácik háborús rablógazdálkodásukkal a magyar szénbányákat. Milyen óriási nehézségekkel kellett a felszabadulás után megküzdenie a bányászmunkásságnak. Nincs elég bányafa, robbanóanyag. Elhurcolták a gépiberendezést és a bányászok hónapokon keresztül éhezve, teljesen lerongyolódva végezték munkájukat. Mégis a december havi napi 1500 vagonos átlagról elérték a jelenlegi 2200 vagont. Ez még nem elég. 3-400 vagonnal nagyobb termelés kell ahhoz, hogy a vasút, a gyáripar működésében ne legyen fennakadás, hogy az újjáépítési és jóvátételi kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Forduljon a Budapesti Nemzeti Bizottság a főváros polgármesteréhez és a kultuszminiszterhez, gondoskodjanak arról, hogy az iskolákban a megemlékezés méltóképpen megtörténjék. Hősök a bányászok. Életet adnak, megérdemlik a dicséretet és támogatást. Forduljon a Nemzeti Bizottság titkársága átirattal a színházak, mozik, szórakozóhelyek, kávéházak érdekképviseleteihez, szólítsák fel őket, hogy a bányásznapon befolyt jövedelmük 10%-át fordítsák a bányászok felsegélyezésére. Ugyancsak felhívással kell fordulni a GYOSZ-hoz, ipartestületekhez és egyéb termelő érdekképviseletekhez, járuljanak hozzá a bányászok megsegítéséhez; hogy az ő érdekük is, hogy a szén kellő mennyiségben jusson az iparba. Javasoljuk, forduljon a titkárság felhívással a nagy-budapesti munkássághoz, az üzemi bizottságokhoz, mert mindennapi kenyerünk függ attól, hogy a széncsata győzelemmel végződjék. Az üzemi bizottságok a gyárak vezetőségével együtt ve-