A Budapesti Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvei 1945-1946 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 7. (Budapest, 1975)
Bevezető (írta : Kállai Gyula) I
falu került át a már felszabadult országrészekhez. A munkájuk során szerzett tapasztalatok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a továbbiakban a már választott új államhatalmi, államigazgatási szervek a kor követelményeinek megfelelően működjenek. A központi és a helyi közigazgatási szervek létrejötte után a nemzeti bizottságok előtt két lehetséges perspektíva állott. Az egyik: erősítve a tömegmozgalmak, a pártközi szervek kezdetben szükségszerű ilyen irányú tevékenységét, az új államigazgatás alapegységeivé válnak. A másik: politikai ellenőrző, pontosabban mozgalmi szervekké, pártközi tárgyalások fórumaivá alakulnak át, amelyek fokozatosan átadják helyüket a demokratizált közigazgatás centralizált gépezetének. Ez utóbbi irányban fejlődtek. Ellenőrző és mozgósító tevékenységük azonban még akkor is fennmaradt, amikor már országszerte megkezdték munkájukat a képviselő testületek. Eredményes tevékenységüket a következő három nagy pozitívum jellemezte. Először: tagjait általában közvetlenül a nép delegálta; működési idejük alatt érvényesült a közvetlen felelősség: a megbízóiknak való rendszeres beszámolás, a tömegekkel való szoros kapcsolat. Működésük második nagy pozitívuma volt, hogy összetételükben rendszerint kifejeződtek az akkori osztály- és koalíciós pártviszonyok. Kereteikben a koalíciós pártok demokratikus együttműködésén túl - a szakszervezeteken keresztül -, az üzemek dolgozói és a földosztásban érdekelt parasztok közvetlenül is kellő erővel hallatták szavukat. Ebben a tömörülésben tükröződött a Magyar Kommunista Párt törekvése, akarata a nemzeti egységfront erősítésére. Működésének harmadik nagy pozitívuma az volt, hogy nemcsak a helyi feladatokat oldották meg, de ezzel, majd később a központi irányítás kiépülésével, a központi akarat teljesítésével biztosították az új államhatalom és igazgatás demokratikus, a nép érdekeinek megfelelő működését is. E feladat részeként határozottan felléptek a Horthy-reakció államapparátusában a múltban kompromitált és funkcióban maradt jegyzőkkel, bírókkal, főszolgabírákkal, alispánokkal és más tisztviselőkkel szemben. Nem engedték még, hogy ezek az ellenséges erők a szakértelem vagy a jogfolytonosság ürügyén kiépíthessék új hadállásaikat a közigazgatásban, a hadseregben, a rendőrségben. A nemzeti bizottságok erős támogatást nyújtottak az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a kormány baloldali szárnyának. Hozzájárultak ahhoz, hogy a felszabadított területeken a politikai döntések a további demokratizálódás irányában hassanak. Megakadályozták, hogy érdemben beleszólhassanak az ország jövőjének alakításába az új nemzetgyűlésbe és kormányba bekerült volt horthysta elemek, akik meggyőződésük szerint szolgálták a Horthy-fasizmust mindaddig, amíg a Szovjetunió Vörös Hadserege el nem érte hazánk határait, és így csak a háború végső szakaszában tanúsított magatartásukra hivatkozhattak. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a kormány kommunista és más haladó gondolkodású tagjai hitet és erőt merítettek a nemzeti bizottságok munkájából, s ugyanakkor további bátor állásfoglalásokra ösztönözték őket. A nemzeti bizottságok működése szinte létrejöttük első pillanatától nemcsak elismerést és támogatást, hanem ellenzést és vitákat is kiváltott. Ezek azokat az objektív ellentéteket fejezték ki, amelyek a legszélesebb koalíciót megtestesítő, a
