Pest-Budai hivatali utasítások a XVIII. században - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 6.(Budapest, 1974)

Bevezetés

kevésbé lehetett már kamarai birtokokként kezelni. De az adminisztráció gyámkodása alóli felszabadulásukat közvetlenül a bécsi kormányzatnak a spanyol örökösödési háború okozta gazdasági krízise idézte elő. Az udvari kamara már 1703 tavaszán tárgyalásokba bocsátkozott a kiváltságaiért most már együtt közdő négy várossal: Budával, Pesttel, Esztergommal és Székesfehérvárral. Ezek régi követeléseiket hangoztatva végül is megalkudtak 20000 forint megfizetésében „fegyverjog" címén, amelyet a török háborúk költségeinek megtérítése végett vetett ki az udvar. Budára a váltságösszegből 8600, Pestre 6400 forint esett; fedezetéül természetesen kölcsönök szolgáltak. A megegyezés alapján I. Lipót 1703. október 23-án aláírta Buda és Pest kiváltságlevelét, mely visszaadta nekik szabad királyi városi jogállásukat, biztosította ülés- és szavazati jogukat a rendi országgyűlésen, területükre vonatkozó földesúri jogukat, és széles körű gazdasági kiváltságokat. A polgármestert — bírót — királyi biztos jelenlétében, kétéves időtartamra maguk választhatták, a városi tisztviselőket maguk nevezhették ki és vonhatták felelősségre. Még néhány esztendei harcba került, amíg a kamarai és katonai hatóságok belenyugodtak Buda és Pest önkormányzatába, de 1711-ben Eleonóra régenskirálynő budai kiváltságlevelével megnyílt számukra a szabad fejlődés útja. Mindazonáltal még nem járt le a központi utasítások ideje. Azok a társadalmi ellentétek, amelyek a kamarai adminisztrációval vívott harcok során és a katonai parancsnokság alig elviselhető nyomása alatt csak itt-ott kerültek felszínre, az önkormányzat visszaszerzése után teljes élességükben mutatkoztak meg. Budánál maradva, a tanács oligarchikus uralma nemcsak a külvárosokat benépesítő, a polgárjoggal nem rendelkező „lakosok" nagy tömegét rekesztette ki a hatalomból, hanem a céhpolgárság zömét is. A város vezetői az 1703-i privilégium alapján tetszésük szerint rendelkeztek a városi állásokkal és jövedelmekkel, nemegyszer a köz rovására gyarapítva vagyonukat. A politikai fejlődés csomópontjai ezért azok a dátumok, amelyeken a polgárságnak a tanács monopóliumával szembeni ellenállása spontán vagy szervezett formában robbant ki, s így kamarai bizottságok kiküldését tette szükségessé. Buda igazgatási fejlődésének legfontosabb állomásai ebben az időszakban a város ügyeit úgy-ahogy rendbehozó bizottsági vizsgálatok, legjelentősebb dokumentumai a bizottságok által kiadott utasítások. A polgárság nevében az 1710-es évektől fogva ismételten hangzottak el panaszok a tanács manipulációi ellen; ezeket a tisztújításra biztosként kiküldött Zennegg Kristóf György budai kamarai inspektor híven tolmácsolta főhatóságának. A panaszok akkor keltettek visszhangot, amikor kiderült, hogy a város súlyosan eladósodott, és a beszedett hadiadót részben más célokra használta fel. 1722 novemberében a magyar kamara két tanácsosát, Maholányi Tamás bárót és Jeszenszky Istvánt biztosokul küldte ki Budára. Működésük legfontosabb eredménye a „százas polgárság" kijelölése volt, gyakorlatilag egy 78 tagú testületé, amelyből 30 a „külső tanács" tagja lett. Együttes nevén a „kommunitás" utasítást is kapott a királyi biztosoktól (9. sz.). A városi gazdálkodás vizsgálata során a biztosok Vánosy bíró elmozdítását és a tanácstagok vagyonának zár alá vételét javasolták. Négy évig húzódott az ügy, de az 1727. május 5-i királyi rendelet végül is igazolta Vánosyt és a tanácsosokat. Megváltoztatta a Maholányiék-szervezte kommunitást is: elrendelte, hogy ezentúl a választott polgárság a négy külváros bírájából és két-két esküdtjéből, valamint mindegyik céh céhmesteréből és két-két legidősebb tagjából álljon. 8