Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

A VIII. ker. Nemzeti Bizottság állásfoglalása a köztársasági államforma és az államosítási program megvalósítása mellett 1946. január 17. A VIII. ker. Nemzeti Bizottság 1946. január 10-i ülésén állástfoglalt a demokrácia politikai és gazdasági kiszélesítésének szükségessége mellett. Ezért az alábbi határozati javaslatot fogadta el: A Nemzetgyűlés a közeljövőben dönt az államforma kérdéséről. A VIII. ker. Nemzeti Bizottság a kerület dolgozóinak hangját hallatja, amikor leszögezi, hogy ez a döntés csakis a Magyar Népköztársaság megteremtése lehet. Ezt követeli a magyar nép, ezt követeli a nemzeti és emberi haladás. A demokrácia politikai fejlesztése mellett, annak gazdasági alátámasztása is szükséges. Ezért a kerület dolgozói elvárják, hogy a szénbányák államosításának törvénybeiktatását haladéktalanul követi a Nemzeti Függetlenségi Front által elfoga­dott államosítási programm végrehajtása. Az ország újjáépítésének és a dolgozók jólétének előmozdítása érdekében kerüljenek a föld méhének kincsei, az erőművek, s az energiaforrások köztulajdonba. A Bizottság elhatározta, hogy ezen határozati javaslatot eljuttatja az Országos Nemzeti Bizottsághoz, a Budapesti Nemzeti Bizottsághoz, valamint a kerületi Nem­zeti Bizottságokhoz, hogy e kérdésekben hasonló állásfoglalással segítsék a demokrácia ügyét, továbbá a kerület lakosságával falragaszokon közli. dr. Medgyes Béla titkár Bp. VIII. ker. NB iktatatlan iratai. 1946. Tisztázat. 77. Korda István mérnök naplója a Kossuth-híd építéséről 1946. január 18. 1945. május 16. Átadtuk a munkát az alépítményt készítő munkaközösség­nek. Ocsvár Rezső a vállalati építésvezető. Megnyugtató, ügyes, nagy gyakorlatú hídépítő mérnök. A Dunapart romokban, a feladat szinte lehetetlennek látszik. Annyi deszkánk sincs, hogy barakkot építsünk. A régi hídépítő szakmunkásgárda szétszóródva, mindent elölről kell kezdeni. Május 18. Apróság, de nagy öröm. Jelenkezik Varga Béni, régi hídépítő munkása a vállalatnak. Az első fecske. Mingyárt több a kedvünk, ő is bízik az eredményben. Május 22. Kitűzzük a hídtengelyt. Elkezdjük a méréseket, hogy a pillérek ponto­san a helyükön álljanak majd odabent a Dunában. Mistéth Endrét és Hilverth

Next

/
Oldalképek
Tartalom