Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

III. A FŐVÁROS SZOCIALISTA BERENDEZKEDÉSE. NAGY-BUDAPEST MEGVALÓSULÁSA. A TANÁCSRENDSZER BEVEZETÉSE (1948. január—1950. november)

akadályozni ezeket a gyilkosságokat, de nem is akartam megakadályozni ezeket a gyilkosságokat, mert nekem megbízható emberek kellettek, akik gondolkodás nélkül végrehajtják utasításaimat s hogyha megbízhatóságuknak ára az volt, hogy raboljanak, akkor nem, mert nekem, mint végső cél Budapest megvédése volt és ilyen esetekben nem számít, hogy milyen árba kerül. Feltett kérdésre válaszolva előadom, hogy Vajnával együtt nagyon fel voltam háborodva azon, hogy Budapesten a svédek igyekeznek kihúzni a rejtőzködő zsidókat a rájuk váró megtorlás alól. Ezért Vajnával való előzetes megbeszélésem értelmében 1945. január első napjaiban pártszolgálatosaim német SS-ekkel karöltve megrohanták a Jókai utca 1. sz. svéd útlevélosztályt, mely svéd exteritoriális terület volt és az ott lakó kb. 300 főnyi svéd védetteket elhurcolták. Valamennyit behozták a Városház utca 14-be,

2 ahonnan azután a Dunaparton likvidálták őket. Én magam a kivégzésben nem vettem részt, nekem azonban a kivégzés vezetője, Thál Lajos, aki egyébként a főker.-ben felállított nyomozócsoport vezetője volt, jelentette az esemény lefolyását. Emlékezetem szerint az elhurcolást követő napon Szálai a párt rendőrségi összekötője interpellált nálam, majd a második napon a svéd követségtől egy Wallenberg

3 nevű svéd titkár is járt nálam és Rettmannál, akiknél az elhurcolás tényét letagadtam, illetve eltanácsoltam őket. Hasonló körülmények között zajlott le a Ferenc körúti pártszolgálatosok által végrehajtott Üllői úti akció, ami azonban nem járt sikerrel, mert emlékezetem szerint a rendőrség beleavatkozott az akció lefolytatásába. Elismerem azt, hogy dr. Vájna Ernővel és Rettmann Kurttal nagy tárgyalásaink voltak a gettó elpusztítása érdekében, amit főleg Rettmann Kurt szorgalmazott. Többféle terv merült fel a gettó kipusztítására, míg végre emlékezetem szerint 1945. január 10-e körül konkrét formában kialakult a dolog. Az akció lényege az lett volna, hogy nagyobb létszámú pártszolgálatost német katonákkal együtt egy éjszaka folyamán rászabadítunk a gettóra, akik azután a szükséges munkálatokat elvégzik, majd a likvidálás befejezése után a gettót felgyújtják. Az akcióban résztvevő alvezéreim nevére már nem nagyon emlékszem, de emlékezetem szerint arra vonatkozó utasítást az általam legmegbízhatóbb VII. ker. pártszolgálatosoknak adtam ki, míg a németek beszervezése Rettmann Kurton, illetve Vájna Ernőn keresztül történt. Mielőtt azonban az akciót lebonyolítottuk volna, Rettmann Kurtot a Budapesten állomásozó német Wermacht parancsnok és Schmidthuber tábornok, aki a Városháza épületében székelt — emlékezetem szerint —, behívatta magához és tiltakozott az akció lebonyolítása ellen. Emlékezetem szerint dr. Vájna valami olyasmit mondott, hogy Schmidthuber katonai rendszabályokkal fenyegetőzött az akció végrehajtása esetén. Ugyanakkor Vájna azt is mondotta, hogy Schmidthuber valószínűleg Wallenberg intervenciójára fújta le az akciót, és valami olyasmit mondott, hogyha Wallenberget elkapja, akkor kikészítteti. Emlékezetem szerint ezután az eset után kb. két napra rá felköltöztünk Budára a Küm.

4 épületébe, ahol Csiky Erik főhadiszállása volt, így az akció lebonyolítva nem volt. 1945. január 16-a után Budán lényegében már nem működtem, mert a budai rész vezetője, Csiky Erik, nagyon féltékeny volt hatalmára, és nem engedte, hogy beleszóljak az ügyeibe. Budán inkább magánéletemnek 2. Tál Lajos és csoportjának működésére lásd a 149. számú iratot. 3. Wallenberg Raoul a budapesti svéd követség titkára volt. 4. A Külügyminisztérium az I. ker. Dísz tér 2. szám alatt székelt.