Források Budapest múltjából IV. 1945-1950 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 4. (Budapest, 1973)

II. A KOALÍCIÓS VÁROSVEZETÉS A FORDULAT ÉVÉIG (1945. október—1948. január)

bizottság megszervezésére mind a magyar művészek, mind pártom nevében örömmel, mondhatnám lelkesedéssel üdvözlöm. Az előterjesztésnek azt a kitételét, hogy ennek az emlékműnek a jelentősége túlnő Budapest keretein, hogy ennek országos jelentősége lesz, elfogadom. Hozzá kell azonban fűznöm, hogy a Bartók Béla-emlékműnek nemcsak fővárosi és nemcsak országos, hanem nemzetközi jelentősége is kell legyen. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) Nem vagyok hivatva arra, hogy Bartók Béla zenéjét esztétikailag megvilágítsam. Ezt több világrész nem egy szakértője már megtette és Bartók Bélát, a magyar zeneszerzőt, korunk legnagyobb muzsikusának deklarálták. Én csak rá akarok mutatni Bartók Béla egyéniségének és művészetének olyan tulajdonságaira, amelyek a demokráciával, mondhatjuk úgy is: a magyar demokráciával rokonságot mutatnak. Ez a rokonság mind Bartók Béla művészetében mind a demokrácia szellemében a népi erők gyökeréből fakad. Köztudomású, hogy Bartók Béla muzsikája népi elemekkel, a népdalok zenei motívumaival van átszőve. Bartók Béla ezzel mintegy a demokrácia előfutáraként tanúságot tett arról, hogy az igazi művészet a népi szellem, a néplélek alapja nélkül nincs, az igazi műalkotás gyökere mindig a nemzeti lélek, a néplélek legmélyén van, így válik örök, nemzeti és nemzetközi igazsággá. Bartók Béla ebben a munkálkodásában nem maradt a magyar nyelvhatár területén belül. Az ő zsenije már mint próféta felismerte a népek nemzetközi kulturális összeműködését, mint élő valóságot. Muzsikájában nemcsak magyar, hanem szláv és román zenei motívumok is élnek. Bár Bartók Béla művészetében magyar, szláv és román motívumok élnek, kérdem, ki merné mondani, hogy Bartók Béla művészete nem tipikusan nemzeti és magyar. (Úgy van! Úgy van!) Aki ilyet mer mondani, az összetéveszti a nemzeti érzés átfogó nagyszerűségét a sovinizmus kicsinyes jellegével. Mint mindnyájan tudjuk, Bartók Béla emigrált. Bartók Béla emigrációja azonban nem kezdődött elutazásának napjával. Bartók Béla 1938-ban lemondott akadémiai tanárságáról. Majd, mint az előttem szóló mondotta, letiltotta az olasz és német rádióban műveinek közlését. Bartók Béla maga volt az ellenállás azzal az uralommal, annak az uralomnak szellemével szemben, melyet Horthy—Hóman kultúrtengelynek nevezhetünk. (Úgy van! Úgy van!) Ennek a kultúrtengelynek nem tetszett sem Bartók Béla személye, sem Bartók Béla művészete.

2 Mondhatnám úgy is, hogy ez a kultúrtengely Bartók Béla művészetét nem tartotta jelentősnek. Sajnos, ez az igazság. Ugyanakkor, amikor Bartók Béla művészetével a magyar népnek, a magyar nemzetnek örök, el nem hervadó babérokat szerzett, ennek a Horthy-rezsimnek urai viszont a magyar népet, a magyar nemzetet a biztos katasztrófa útjára terelték. (Úgy van! Úgy van! — a szélsőbaloldalon.) Tisztelt Közgyűlés! Éppen ebből az alkalomból Bartók Bélával kapcsolatban el kell mondanom, hogy mi, kommunisták a művészetet, az igazi művészetet a népi szellemtől, a haladó szellemtől elválaszthatatlannak tudjuk és valljuk. Minden művész tók Béla-út 1. számú házon egy domborművei ellátott utcajelző táblát kell elhelyezni. Az emléktáblát — melyet Csorba Géza szobrászművész készített el — 1948. október 17-én leplezték le. A szoborbizottság létrehozását számos megyei, illetve városi törvényhatósági bizottság támogatta, létrejöttére vonatkozólag nem rendelkezünk adattal. A későbbiekben Budapesten Bartók Bélának három szobra került felállításra és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete keretében Bartók Archívum létesült. 2. Lásd: Források Budapest Múltjából III. kötet 10. és 228. számú iratait. 18* 275