Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)
A Magyarországi Szakszervezeti Tanács memoranduma Budapest főpolgármesteréhez a gazdasági és politikai viszonyok normalizálásáról 1921. június 6. Alulírott szakegyesületek legutóbb népes gyűléseket tartottak, amelyeken a munkanélküliség és más fontos közérdekű kérdéssel foglalkoztak. E gyűléseken határozati javaslatot fogadtak el, amelyek egyesített szövegét azzal a tiszteletteljes kérelemmel terjesztjük Méltóságod elé, méltóztassék a kérdéssel foglalkozni és a munkások, valamint az ország jóléte érdekében a megfelelő' határozatokat hozni. A magyar valuta értékének az emelkedése a munkások, üzleti és irodai alkalmazottak életviszonyában nemcsak nem hozott kedvező változást, de az ebből származó gazdasági válság elsősorban ezeket a kereső kategóriákat sújtja, mert a vállalatok a gazdasági válság okozta profitveszteségeket egyrészt a munkások és alkalmazottak tömeges elbocsátásával, másrészt a bérek redukációjával kívánja ellensúlyozni. A munkások alulírott szakmai egyesületeinek megtartott gyűlései egyhangúan megállapították, hogy a vállalkozásból eredő és megszokott háborús méretű profit elvesztése vagy csökkenése nem indokolja az üzemek, vállalkozások szünetelését, mert ahogy emelkedett a háború első felében az a konjunkturális profit, ugyanolyan mértékben történő csökkentése módot nyújthatna az üzemek további fentartására, a munkások elbocsátásával járó nyomor csökkentésére. Megállapítják a gyűlések azt is, hogy sem az állami kormányzat, sem a városi, községi hatóságok nem tettek semmit a nyomort előidéző munkanélküliség megakadályozására, holott nemcsak a nyugati, de a körülöttünk levő államok kormányzatai is rendeletileg szabályozták a gazdasági válságok esetén beállott elbocsátások mikénti végrehajtását és gondoskodtak arról is, hogy az el nem helyezhető munkások közmunkával foglalkoztassanak, valamint az önhibájukon kívül munkából kimaradottak és azok családtagjai munkanélküliség idejére állami segélyben részesíttessenek. Annál is inkább kötelessége ez minden állam kormányzatának, mert a mai időkben a munkaerő minden ország egyedüli reális értéke, de különösen nagy értéke azoknak az országoknak, amelyek a háborúban résztvettek és ebből legyőzöttként kerültek ki. Ezeknek az országoknak félő gonddal kell őrködni, hogy ez a reális érték teljes egészében megtartassék az ország közgazdaságának. Ezzel szemben hatóságaink nemcsak tétlenül nézik a nyomorgó munkások küzdelmeit, hanem hallgatólag hozzájárulnak ahhoz, hogy a munkaadóérdekeltség a munkásoknak ezt az elbocsátásokból eredő nyomorát bérredukciós kísérletekre használja föl. A gyűlések tiltakoztak minden irányú bérredukciós kísérlet ellen, mert a drágaság csökkenése még nem olyan mérvű, hogy a még dolgozók életszínvonalában jótékony hatású változás állott volna be és megállapították, hogy bércsökkenésről csak akkor lehet szó, ha a munkások életszínvonalában az árak esetleges csökkenése olyan változást hoz, hogy életszínvonaluk eléri a békebeli életszínvonalat. Ebben az esetben is csak kölcsönös tárgyalások alapján szabályozhatók a bérek. Mindezek figyelembevételével a gyűléseken hozott határozati javaslatok alapján arra kérjük Méltóságod, szíveskedjék intézkedni, hogy:
