Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

az új szellemnek, amely ezzel az elszánt, tettrekész többséggel ebbe a közgyűlésbe bevonult, első garanciáit magában a tisztviselői karban kell biztosítanunk. A keresztény erkölcs uralmát követeljük, de nem azért, mintha egy divatos jelszóval jönnénk ide, mintha talán Önök szerint egy múló kurzust akarnánk fenntartani, nem kurzusért harcolunk mi, hanem lelkünk egész meggyőződésével valljuk azt a hitet, hogy a székesfőváros és vele az ország csak akkor tudja jövőjét biztosítani, ha ez a keresztény szellem megvalósul, amint meg is akarjuk valósítani. Ezért kívánjuk, hogy a tisztviselői kar a keresztény községi párt által hirdetett programmra ne úgy tekintsen, mint egy múló jelenségre, mint egy új demokrata pártra, hanem mint egy elaltatott, de immár fölébredt nemzeti többség akaratára! Ebben a tudatban és ebben a meggyőződésben, fanatikus hittel vallott és vállalt szolgálatunkban nem fog megriasztani a kiabálás és lárma, hanem mi megyünk zavartalanul utunkon előre és ezért a főváros tisztviselői kara elé is oda állítjuk azt a mementót,

8 hogy oly garanciákat követelünk az ő működésükben, amely garanciák biztosítják azt, hogy minden egyéni érdek mellőzésével, konjunkturális szempont kikapcsolásával a keresztény nemzeti gondolatnak uralmát, mint létalapot fogják megingathatatlanul szolgálni. Miután a lelkek szabadságáért akarunk harcolni, elsősorban súlyt fektetünk a székesfőváros tanügyére. A tanüggyel a jövő generáció ügyét akarjuk legelsősorban szolgálni. Nem azt akarjuk, hogy miként a múltban, pompás várszerű épületeket építsenek az iskolák részére, odabent pedig lehetséges legyen az internacionális szellem ápolása, hanem azt akarjuk, hogy a főváros iskolái azok a belső várak legyenek, amelyek a jövő generációjánál megtakarítják a hasonló küzdelmeket. A pénzügyek tekintetében feltétlenül — és talán ez gazdasági szempontból sajátságosnak látszik, — a legnagyobb súlyt a keresztény erkölcs érvényesítésére fektetem. Elsősorban a legszigorúbb takarékosságot akarjuk. Nem fogjuk tűrni, hogy egyes vállalkozók megbízottai a költségvetésnél ülve kizárólagos helyzetet biztosítsanak maguknak. Nem tűrhetjük azt, hogy a versenytárgyalásoknál az úgynevezett legolcsóbb ajánlattal biztosíttassák a faji érdek és a pótköltségvetések meghaladják a költségvetést; meg fogjuk akadályozni, hogy a tisztességes keresztény iparosok, keresztény kereskedők a szolidságukkal háttérbe szoruljanak, amazok pedig a pótköltségvetésekkel érvényesítsék anyagi érdekeiket. Követeljük ezért a keresztény erkölcsnek, mindenek felett a keresztény magyar Budapest egyetemes érdekeinek érvényesülését. Ami szociális politikánkat illeti, nyugodt lélekkel merem állítani, hogy egyetlen egy párt sem vonult még be ezen közgyűlés termébe, amely becsületesebb szándékkal akarta volna a szociális feladatok megoldását, mint a keresztény községi párt. Szólok elsősorban magának a tisztviselői karnak, magának a főváros munkásságának, magának az egész fővárosi értelmiségnek érdekében, mert lehet, hogy itt már hirdettek demokráciát, de sajátságos demokrácia volt az, amely mindig megtalálta számadását a nagytőkével. Mi is elhoztuk ide a demokráciát, de ez nem lesz a nagytőke uszályhordozója, ez a kisiparosoknak, a kiskereskedőknek, a fogyasztóknak érdekeit reális alapon fogja szolgálni. Hirdettek már itt szocializmust, de az a marxi szocializmus volt, az osztálygyűlölet szocializmusa, az a szocializmus, amelyet mi hirdetünk, az a kereszténység szocializmusa és a szenvedők azzal a tudattal nézhetnek 8. Emlékeztetőt.