Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

ennek következtében hagyták ki elvtársainkat a különböző bizottsági tagságokból és mindenünnen, ahol ellenőrizni lehet és kell. Ez a Karafiáth Jenő megbukott és utódja Homonnay Tivadar lett, aki más modorban és ügyesebben, de azért nagyrészt ugyanazt csinálja, mint elődje. Viszont el kell mondani azt is, hogy a fővárosi kérdések iránt a háború alatt egészen csekély az érdeklődés. Csekély az érdeklődés a párttagok körében, de kevés az érdeklődés maguk között a törvényhatósági bizottsági tagok között is. Például a legutóbbi költségvetést, amelyben sokkal nagyobb összegekről döntöttek, mint a háború előtt az egész ország költségvetése volt, összesen 7, egyenként három és félórás közgyűlésen tárgyalta le a törvényhatóság, holott a törvény erre a tárgyalásra 14, egyenként hatórás közgyűlést tett volna lehetővé. Ezeket a tárgyalási napokat is főleg elvtársaink felszólalásai töltötték ki, mert a túlsó oldalon teljes érdektelenség mutatkozott. Ez a szinte halálos közöny tette lehetővé, hogy olyan harácsolás folyjék a fővárosban a főváros vagyonában, hogy ezt a korszakot a harácsolás korszakának fogják majd nevezni valamikor a főváros történetében. Ha a reformátusok iskolaépítésre kérnek segélyt, akkor ehhez a katolikus klérus csak úgy hajlandó hozzájárulni, ha az Actio Catolica

3 is kap valamit. Azután rájönnek arra, hogy kevés, amit kaptak, tehát többre van szükségük és megindul egy hosszú alkudozás, amelynek a során mindegyik újabb és újabb területet vagy pénzt kíván a fővárostól, újabb és újabb milliókat vesznek ki a főváros zsebéből, hogy se a katolikusok, se a reformátusok ne érezzék úgy, hogy a másik fél többet kapott. De ugyanezt tapasztaljuk állandóan bizonyos magántársaságok érdekében is. Általában megállapíthatjuk, hogy a harácsolás terén nagyon is nagy a sietség, mintha attól tartanának, hogy később már nem lesz erre alkalom. Más téren egyáltalán nincs ilyen nagy sietség, sőt más területen egyáltalán nem történik semmi. A tabáni gyógyszálló felépítésére például évekkel ezelőtt felvettek ötmilliót 92-es árfolyamon 4,5 %-os kamatra. Az építkezés érdekében azóta sem történt semmi, a pénz ott fekszik a fővárosi takaréknál és a főváros 1,7 %-os kamatot kap azután a pénz után, amelyért maga 4,5 %-ot fizet. Nem csak, hogy nem építkeznek, hanem rombolnak. Soha nem volt még rendszer, amely olyan nagy lett volna a rombolásban, mint a mai. De beszélhetnénk a közellátásról, a közélelmezésről, a közlekedésről is, ugyanezt tapasztaljuk. Nem szerénytelenség, ha megállapítjuk, hogy azért nem tudnak semmit sem csinálni a közlekedés megjavítása érdekében, mert elvtársainkat és ezzel a szocialista bírálatot kiszorították a közlekedési bizottságból és a Beszkártból. A sűrű és egyre elviselhetetlenebb közlekedési zavarok hatása alatt más megoldást nem tudtak találni, mint hogy ankétet hívtak össze, amely azután kitalálta, hogy először is meg kell szüntetni a kisszakaszt, majd később sor kerül majd a húszfilléres jegy megszüntetésére, az átszállójegy újabb megdrágítására, a megállóhelyek számának csökkentésére, végül pedig az ülőhelyek kidobálására. Egy szóval tehát, az ankét úgy akarja megoldani a közlekedési nehézségeket, hogy a közönséget lassan leszoktatja a villamosutazásról. Beszélnünk kellene az üzemi munkások kérdéséről is. A múltban csak a köz3. A közgyűlés 1943. febr. 26-án, öt évre felosztva, 1,2 millió P-t engedélyezett az AC. támogatására. 1943. jún. 23-án a Községi Takarékpénztár a teljes összeget leszámítolta. (Prímási lt 1 CIA1 1 A íor \