Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)

nek jelentékeny része a változatlanul nagyarányú városbűnözéssel áll szoros összefüggésben. A statisztikai adatokat vizsgálva megállapítható, hogy az utolsó 10 évben Budapest lakosságának száma több mint 160 ezer lélekkel szaporodott, amely majdnem teljes egészében bevándorlásból állt elő. Ebben a tömegben kétségtelenül sok a jó és értékes munkaerő és napjainkban a nagyarányú hadiiparnak szüksége is van ezekre a munkáskezekre. A jó vidéki munkaerő azonban egyre inkább kiszorítja a helyéből a csökkent munkaerejű, idősebb korú, régi fővárosi lakosokat, másrészt nagy tömegben sodorja magával a nagyvárosba a vidéki állandó munkanélküli és munkakerülő rétegeket is, amelyeknek foglalkoztatásáról ismét csak a székesfővárosnak kell gondoskodnia korszerűen szervezett foglalkoztató telepei útján. Nagyrészt a vidéki tömegek felözönlése miatt alakultak ki a székesfővárosban az úgynevezett nyomortelepek is, amelyeknek megszüntetése sokszor megoldhatatlannak látszó feladatok elé állítja a székesfővárost. Méltóztassék megengedni, hogy hivatkozhassunk arra, hogy az úgynevezett Auguszta-, Mária Valéria-, Zita- stb. szükséglakótelepek eredetileg az állam kezelésében állottak. Csak 1937. július 1-én adta át Nagyméltóságod ezeket a szükség lakótelepeket a székesfőváros kezelésébe. A nyomortelepekről többízben esett szó az országgyűlés képviselőházában is. — Valóban a székesfőváros megkezdte a több mint 5 ezer szükséglakást számláló nyomortelepek megszüntetését. Az elmúlt évben már teljesen megszűnt a Zita-telep, a Ferencvárosi kiserdő területén levő, nagyobbrészt földalatt vájt nyomortelep és a XIII., Babér-utcai szükséglakótelep, valamint megkezdtük a Mária Valéria szükséglakótelep kiürítését is. A munkálatok erőteljes iramban folynak e szükséglakótelepek további megszüntetése érdekében. Végül legyen szabad hivatkozni arra, hogy a székesfőváros az egész országban ismét elsőnek állította fel a hadbavonultak családjait gondozó hivatalt, amely nemcsak a harctéren küzdő katonák, hanem a háborúból visszatért, megsebesült, vagy elesett katonák családtagjait is a legmesszebbmenő védelemben és igen sok esetben kötelezettségein túlmenően a székesfőváros terhére gondozásban részesíti. Mindezek, mind pedig az itt nem említett igen sok más szociális tevékenység a székesfőváros költségvetését ma már nagy összegekkel terheli. Figyelembevéve az iskolai gyermekvédelemnek, a tüdőbeteggondozó és más egészségügyi szociális intézeteknek költségeit, a székesfőváros szociális kiadása az 1940. évben 25 718 375 pengő 79 fillér volt. Ez az összeg az 1941. évben 27 millió pengőre emelkedett. A felsorolt társadalompolitikai feladatok megvalósításának anyagi alapja 1941. január l-ig az 1922:1. t.-c. 29. §-a alapján szedett ínségjárulék volt. Az ínségjárulékból a székesfőváros 1930. és 1940. közötti években a következő összegeket vette be: 1930- ban 1 306 302,99 P 1931- ben 3 126 371,89,, 1932- ben 1 824 166 — „ 1833-ban 6 094 755,— ,, 1934- ben 5 834 842,— ,, 1935- ben 7 207 621 — „ 1936- ban 7 668 384,1937- ben 5 494 892,1938- ban 7 034 483,1939- ben 9 441 785,1940- ben 14 344 206, P