Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
V. A HÁBORÚS MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, A NÉMET MEGSZÁLLÁS ÉS NYILAS RÉMURALOM. FELSZABADULÁS (1941. július—1945. február.)
akarnak az oroszok semmit. Károlyi Mihály szerepét akarják ezek a tudatlan hiszékenyek megismételni? Nem! Itt lét és nemlét kérdése forog kockán. Mások azt mondják, hogy védelmezzük meg hazánkat a Kárpátok koszorúján. Mintha az Azóvi tenger partján, Moszkva alatt, vagy a Don partján nem Magyarországot védelmeznők. Jobb volna, ha az orosz repülőgépek 1—2 óra alatt Budapesten dobnák le bombáikat, vagy, mint most, nyugodtan dolgozik földműveseink és munkásaink serege, hogy biztosítsák küzdő katonáinknak és szövetségeseinknek a szükséges dolgokat? Az orosz elleni arcvonal küzdelmében nagyobb áldozat meghozatalára van szükségünk, ahogy azt már összes felelős vezetőink nyíltan kimondták. Sok szenvedéssel, anyagi és véráldozattal kell számolnunk, amíg szövetségeseinkkel együtt elérjük a végső győzelmet, amely a jövő évezredre biztosítja majd nemzeti és gazdasági létünket és felvirágzásunkat. A győzelemhez azonban nemcsak a magyar katona hősiessége kell, hanem a belső arcvonal fegyelmezettsége és kötelességteljesítése. Utasítás a végrehajtásra. Minden osztályban arra leginkább alkalmas tanár nyugodt, lelkes magyarázatot tartson az elmondott gondolatokról. Hívjanak össze a lehetőség szerint közelesen rendkívüli szülői értekezletet. „A szülői ház és az iskola együttes munkája a nemzet nehéz óráiban" címmel tartson arra alkalmas tanár előadást. Figyelmeztetni a szülői házat, hogy ne beszéljen otthon sem rémhírekről. A külföldi rádió propagandát se hallgassák, mert az még a nemzeti érzésű embereket is képes megzavarni. A tanárok ne politizáljanak se az óráikon, se a tanári szobákban. A külügyi politika irányítása nem a tanárok dolga. Gy. Tanker. Főig. 1942—5299. Fogalmazvány. 237. Közgyűlési felterjesztés a belügyminiszterhez 1 a főváros szociálpolitikai tevékenységéről 1942. február 27. Legyen szabad röviden rámutatni arra a szociálpolitikai tevékenységre, amelyet a székesfőváros •— társadalma különleges szerkezetének, általában az ipari nagyvárosokra jellemző adottságoknak figyelembevételével — kifejt. Megalakulásától kezdődően erőteljesen támogatta a székesfőváros az anya-, csecsemő- és kisdedvédelmi szervezetet már akkor is, amikor az még társadalmi megmozdulásként az Országos Stefánia Szövetség keretében teljesítette feladatait. Amidőn azonban Nagyméltóságod rendelkezése alapján maga a székesfőváros vette 1. Keresztes-Fischer Ferenc.