Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

intézőbizottsága jelölésénél Csilléryék nem szavaznak szociáldemokratákra. Holott e tekintetben is a jogszokás a városházán amióta az egyesítés megtörtént, az volt, hogy az ilyen positiókat a kormánypárt és az ellenzék együttesen foglalták el, mert az volt az álláspont, hogy a kritika jogát semmiféle módon nem akarják az ellenzéktől elvonni, már pedig ha az ellenzék ezeken kívül van, nem ismervén az ügyeket, nem tud állástfoglalni igen fontos kérdésekben és nincs meg a kellő önkormányzati ellenőrzés sem. • PL Archívum. 658 f. 4/36. őe. Tisztázat. 225. Bánóczy László felszólalása a közgyűlésen a zsidó származású tanerők törvényellenes eltávolításáról a főváros iskoláiból 1940. január 24. „Egy órával ezelőtt a főváros közgyűlése szűkkeblű határozatot hozott kegydíjak ügyében, amelyekben a zsidótörvény alapján újra nem alkalmazható tanszemélyzetet részesíti. Különösen sajnálatraméltó és sérelmes ebben a határozatban, hogy egyetlen iskolaorvost sem részesített a többség kegydíjban, holott ezek 10—15—18 éve álltak a főváros szolgálatában és pionírjai voltak az iskolaegészségügynek. Az, hogy ma a budapesti szülő az iskolaegészségügyre számíthat gyermeke felnövekedése közben, az nagyrészt köszönhető ezeknek az üres tarisznyával elbocsátott zsidó iskolaorvosoknak. Én kénytelen vagyok annak a véleményemnek kifejezést adni, hogy ezzel a mai határozattal ez az ügy nincsen befejezve és bízunk abban, hogy a polgármester úr meg fogja találni az utat arra, hogy a közgyűlés méltányosabb, emberibb álláspontra helyezkedjék. Ha már erről beszéltem, nem mulaszthatom el azt sem, hogy azt hiszem, a főváros egész közönsége — ha már nem is a közgyűlés többsége, de a főváros közönségének túlnyomó többsége — nevében köszönettel búcsút vegyek ezektől a kiváló pedagógusoktól és orvosoktól, akik minden szempontból, de a pedagógia, a hazafiasság és az erkölcs szempontjából kifogástalanul végezték hosszú ideig munkájukat. Ezzel kapcsolatban szóvá kell tennem több miniszteri leiratot, amelyekben február elsejei hatállyal elrendelte a rendeletben névszerint felsorolt véglegesített tanerők nyugdíjazását. Az én megítélésem szerint ezek a rendeletek jogalap nélkül valók, azonkívül méltánytalanok is, mert hiszen a törvény 1943. január l-ig ad terminust a zsidó tanerők nyugdíjazására, viszont sem a törvény, sem a végrehajtási rendelet ezt a kérdést nem utalja a miniszter, vagy a minisztertanács hatáskörébe. De végül pedagógiaellenesnek is kell bélyegeznem ezeket a leiratokat, mert évközben, a tanév közepén ráncigálják ki a tanerőket a katedráról, megszakítják a tanítás folyamatosságát, amivel nemcsak a zsidó gyermekeknek és az illető zsidó tanerőknek, de a keresztény gyermekeknek is súlyos pedagógiai károkat okoznak. Abban a reményben mondom itt ezeket, hogy a polgármester úr az általam felhozott aggályokat