Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)
IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)
alapanyaga a válság. Mély bizonytalanság tölti el az agyakat és az idegeket. A régi, világos ellentétek elmosódnak, és új, zavaros, felismerhetetlen formákat öltenek. Nem lehet pontosan meghatározni, hogy melyik a forradalom és melyik a reakció, a módszerek gyakran azonosak, és egymásból merítenek. Erkölcsi és szellemi téren tisztázatlanok a célkitűzések: beteges humanizmus, túlfinomult kultúrszomj keveredik állati barbársággal. Európa entellektüeljei vagy terméketlen szkepszisbe zárkóznak, vagy heves lendülettel felcsapnak prófétának. A türelmetlen kollektivizmusok mellett ott látjuk a minden emberi közösségtől irtózó, individualista köldöknézés tudományos és művészeti szektáit. Az irodalom, a festészet, a zene az európai öntudat végzetes zavarairól számol be. Az új művészet, a film egyetlen időálló reprezentánsa, Chaplin, a modern társadalom anyagi és erkölcsi képtelenségeit és a kisember életének céltalanságát mutatja be. A szellemi emberek éppúgy, mint az utca emberei, egyre kevésbé értik önmagukat és a világot. A politikai rendszerek hasznavehetetlensége ijesztő méreteket ölt a harmincas évek elejétől kezdve. Paul Valéry a túlzott rendetlenség és a túlzott rend kettős veszélyétől féltette az európai emberiséget. Mindkét veszély egyre fenyegetőbbé vált a harmincas években. A nagy rendetlenségből sehol sem született meg a szabadság, és a nagy rend sehol sem nyújtott biztonságot és békét. Nem is tehette, hiszen csupán a rendetlenségnek egy új, „organizált", „fegyelmezett" formája volt, fából vaskarika, félelmes bűvészmutatvány. Az európai életnek és léleknek ez a mély, mindenre kiterjedő bizonytalansága az utóbbi években kezdett egyre veszedelmesebb méreteket ölteni. Az ember nem élhet sokáig büntetlenül a káoszban. A szellemi és erkölcsi el vadulás kegyetlen jelei kezdtek mutatkozni mindenütt. „A hülyék dühe tölti be a világot" — kiáltja 1937—38 telén Georges Bernanos, a kiváló francia katolikus író. Döbbenten állapítja meg, hogy a hülyeség, mely nemzedékeken át statikus volt, kezd dinamikussá válni. A hülyék (a gondolkozni nem tudó nyárspolgárok) mint Bernanos írja, egy szép napon gyanútlanul kinéznek az ablakon, és azt látják, hogy a szemközti házsor úszni kezd, és egyre jobban távolodik, mint valami hajó. Napjaink tele vannak ilyen elképesztő és valószínűtlen jelenségekkel az élet minden területén. A nyárspolgár előbb-utóbb megvadul a sok bizonytalanságtól, és Isten óvjon meg minden jótét lelket, ha egyszer a nyárspolgárok megvadulnak. A háború tehát nem jött váratlanul: attól a perctől kezdve, hogy az első véget ért, érlelődni kezdett az új háború. És talán ez ad okot némi reménykedésre. Az 1914-es háború véget vetett egy régi biztonságnak — az 1939-es háború talán véget vet egy régi bizonytalanságnak. 1914 és 1939 között likvidálódott minden érték és minden mérték: most pedig talán elkezdődik a likvidálás korszakának likvidálása. Az európai színpadot megint a nagy tragédiák pátosza hatja át — a tragédiák pedig, mint a görögök óta tudjuk, a megtisztulás, a „katarzis" állapotába hozzák a nézőt. Igaz, hogy a mai európai tragédiáknak — közvetve vagy közvetlenül —• a nézők is részesei, de azért a „katarzis" nem maradhat el, sőt, talán éppen ezért lesz általános és maradandó. Nem tudhatjuk, mi következik majd a tragédia utolsó felvonása után, de valószínű, hogy a rend új korszaka kezdődik el, az igazi rendé, mely összefér az igazi szabadsággal, mely véget vet egy emberöltő kegyetlen zűrzavarának, mely világos fogalmakkal épít ismét lakható világot az európai embernek. A háború, minden borzalma mellett is, bizonyára tiszta helyzeteket teremt majd, és csak tiszta helyzetekből fejlődhet ki ismét az értelem uralma, vagy mint József Attila írta:
