Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

egyéniségekre, állandó jellegű kimutatás készítése az illető' hivatáscsoportnak (köz­hivatal, vállalat, egyesület stb.) katolikus szempontból való áttekinthetősége céljából. Ugyanezt az akciót női vonalon is elindította a Csoportbizottság. — Összesen 75 előzetes értekezletet tartottunk. Nem számítva az egyes helyszínen folytatott szűkebbkörű megbeszéléseket. így a legkiemelkedőbbek voltak a Székes­főváros törvényhatóságának és közigazgatásának díszközgyűlése, O Eminenciájának elnöklete alatt az új városháza dísztermében. „A székesfőváros törvényhatósága. Február 23-án ment végbe a székesfővárosi törvényhatósági díszgyűlés, amelynek tárgya a székesfővárosnak a Kongresszusra való lelki előkészülete volt, az új városháza közgyűlési termében. A pápai himnusz és a főpolgármester úr megnyitója után a Hercegprímás Úr O Eminenciája mondta el nagyhatású beszédét. Ezután Strecke Ernő terjesztette elő a székesfővárosi elöljárók és tisztviselők számára rendezendő eucharisztikus triduumokra vonatkozó javaslatot. Eszerint f. évi március 17—18—• 19-én este 1 / 47-kor a Bazilikában a férfiak számára lesznek eucharisztikus konferen­ciák, 20-án reggel 8 órakor ugyanott közös szentáldozás. Ugyanezen napokon a női tisztviselők számára a Terézvárosi Plébániatemplomban és a Belvárosi Főplébánia templomban délután 5-kor lesznek a szentbeszédek. A fővárosi jelentkezők száma 11 491 székesfővárosi tisztviselő. A székesfővárosi tanítók és tanítónők jelentkezése is megtörtént. Eddig 934 tanító és 1883 tanítónő jelentkezett Budapestről, ezekhez kapcsolódnak az 50 km-es körzeten belüli pestkörnyékiek is. 3. A törvényhozók triduuma. Február 26-án, reggel 8 órakor a parlamenti triduum befejezéseképen a Kongre­gációs Otthon kápolnájában a Hercegprímás Úr Ő Eminenciája mondotta a szent­misét. 100 felsőházi és képviselőházi tag járult szentáldozáshoz, élükön a három főherceggel: vitéz József tábornagy, der. vitéz József Ferenc és Albrecht kir. hercegek­kel. Szentmise közben P. Révay Tibor S.J., 10 a Manréza igazgatója szentbeszédet mondott. A szentmise után dr. Serédi Jusztinián hercegprímás intézett néhány szót a magyar törvényhozókhoz. A közös áldozást reggeli követte, amelyen a Herceg­prímás is résztvett/' 11 A polgármester rendelete: „Szendy Károly polgármester rendeletet adott ki, amelyben lehetővé tette azt, hogy a Székesfőváros hivatalnokai és alkalmazottai résztvehessenek nemcsak a Kongresszus mozzanataiban, hanem az előkészítő tridu­umokon és szentáldozáson is." „A BSZKRT csoportkonferenciája február 17—19-én volt, a férfiak részére a Józsefvárosi Plébániatemplomban, a nők részére ugyanezeken a napokon az Angolkisasszonyok templomában. A közös szentáldozásra, mely a Szent István Bazilikában volt, testületileg vonultak fel a BSZKRT tisztviselői, alkalmazottai és munkásai. Ezekben az időkben a villamoskocsikat a protestáns alkalmazottak vezet­ték. Az igazgatóság megengedte, hogy az alkalmazottak egyenruhájukon is hordhas­sák a kongresszusi jelvényt". 10. Societas Jesu — Jezsuita rendi szerzetes. 11. A kongresszus Előkészítő Főbizottsága által kiadott körlevél márc. 1-i számából. A szövegben előforduló további idézetek az említett körlevél sorozatból kerültek felhasználásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom