Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

IV. BUDAPEST A GAZDASÁGI VÁLSÁGOT KÖVETŐ ÁTMENETI FELLENDÜLÉS, A JOBBOLDAL ELŐRETÖRÉSE ÉS AZ ÜJ HÁBORÚRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS IDŐSZAKÁBAN (1934. június—1941. április.)

tikus Világkongresszusok alapgondolatai csak mesterkélten hozhatók kapcsolatba. Pedig nem így van. — Budapesten az Eucharisztiát, mint a „Vinculum caritatis"-t

4 ünnepeltük. A szeretet kötelessége par excellence szociális kötelesség. A legméltóságosabb Oltáriszentség épen mint a „szeretet köteléke", a természetfölötti szeretetnek a legnemesebb értelemben vett szociális szentsége. A XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszustól nemcsak az egész Világegyház, de a pozitív Istenhit alapján álló minden világnézet és erkölcsi közület épenúgy, mint az egyének az Istengyűlölet világot pusztító erőszakosságával szemben a szeretet hódító diadalát remélte. Lelkiség a legnemesebb értelemben, természetfölöttiség az Eucharisztia kegyelmi életet termelő és konzerváló erejével. Ez volt a Budapesti Eucharisztikus Kongreszszusnak karakterisztikuma. És hogy így sikerült, valóságos erkölcsi csoda. Hiszen a sátán az utolsó hétig minden gonoszságával nekifeszült, hogy a Kongresszust lehetetlenné tegye. És Krisztus — minden emberi számításon felül — csodálatos arányban diadalmaskodott — a szeretet fegyvereivel. Hogyan lehetne a távolabbjárókát, a katolikus társadalomnak közömbösebb, az élet robotjában elfásult, sőt elidegenített széles rétegeit az Eucharisztikus Úr Jézus Szívéhez közelebb hozni, őket az Eucharisztia kegyelmi körébe bekapcsolni? Ez volt a nagy kérdés. Hogy ne csak azokat vonjuk be az Eucharisztikus Kongresszus előkészületébe és főként lelki megmozdulásába, akik az Actio Catholica hivatalos országos, egyházmegyei és egyházközségi szervezeteiben, valamint a katolikus egyesületeknek életében többé-kevésbé eddig is résztvettek, hanem sokkal többeket — sokakat — mindenkit. Hogyan lehetne azután az Eucharisztikus Kongresszusnak talán soha vissza nem térő kedvező atmoszféráját az Egyház és Szent István országa számára tőkésítve a jövőben is kamatozóvá tenni. A problémára a választ — csodálatosképen — egy vallásos, jó édesanya hozta meg. Fia MÁV mérnök. Felkereste P.

5 Banghát és azt javasolta: Tartsanak minden foglalkozási körben külön előkészítő eucharisztikus csoporttriduumot.

6 Használjuk ki az Eucharisztia dicsőségére és a lelkek javára a testületi, hivatásrendi öntudatot. Ez volt az Eucharisztikus Kongresszus Csoportbizottságának szülőgondolata. Ebből fejlődött gondviselésszerűen a Budapesti Eucharisztikus Kongresszusnak egészen különleges új hajtása, ami szinte sajátos jelleget kölcsönzött és követésreméltó mintaokul szolgálhat akár az egész modern lelkipásztori gondozásnak is. Ez a hivatásrendi Actio Catholica. Vajha Szent István kicsiny, de Krisztushoz és a római Szentszékhez hű országa — mint annyi sokszor a történelem folyamán — ebben is az eucharisztikus szociális lelkiségnek iránytmutató kezdeményezője lehetne a megújulást sürgető pasztoráció

7 terén! 4. Szeretet kötelékét. 5. Páter = atya, kat. szerzetesrendi lelkészek címe. 6. Háromnapos lelkigyakorlatot. 7. Ún. lelki gondozás.