Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

atak neki közben az gondnok ság minden egyes bodé tulajdonost alá iratot egy nyom­tatványnak és ezt a nyomtatványt nem hagyták elolvasni csak aki kérdezte hogy minek irunk alá anak azt monták hogy anak hogy továb nem szabad bódét csinálni és hogy semiféle álatot nem szabad tartani és köz ben egy nyom tatvány az kezünk höz jutót amejböl megértetük hogy anak iratak alá hogy bár mikor minden kártérítés és kárpótlás nélkül az főváros lebontat hatja az bódéinkat tehát, ezért külgyük az Őfő Méltóságod hoz ezt a kérvényt hogy méltoztason sorsunkon sürgősen intéz kedni és közben fel hozuk hogy az gondnokság meg tudta hogy mink kérvént kültünk be az Őfő méltóságához és azt a nyomtatványt amit ide be akartunk csatolni. Hát az gondnokság Rendőrségei elkoboztata töllünk Tehát ugy képzeljük mindanyian hogy ez Szabálytalan alá iratás volt azért koboztaták el tőlünk tehát Nagyon szépen felkérjükaz Ofő Méltóságos Kormányzó urat hogy ezt a kegyetlenséget tesék elenük beszüntetni mert borzalmas hejzet ben tengődünk ugy is. Kérésünk Indok lására fel hozuk hogy minnyájan rongyosan és éhezve küzdünk minden kisegítés és minden támasz hián nyával, tehát alul irotak mindanyian fel kérjük az Őfő Méltóságos Kormányzó urat legyen szives könyörüljön rajtunk és nagyon szivéjesen fogadnák ha meg méltóztatna látogatni benünket az ropant súlyosa vált hejzetünk be, 2 És továbá tudomására adjuk az Őfő méltóságos Kormányzó urnák hogy it félben kelet Szakítani az aláírásokat mert az rendőrség nem engete továb foltatni holot 3000 ezer főnyi lakosága van az telep nek. és ezt a rengeteg népet ki akarják telepíteni minden kártérítés és kárpótlás nél kül de hogy hova hejeznek aval nincs szo és már úgyis az végső fokon álunk mert hónapokon keresztül egy fiiérünk nincs és már az éjhalálnak vagyunk kitéve, sőt még szomjan is majd meg halunk mert 3000 ezer főnyi lakoságnak csak egy kútja van és órák hoszat kel álni vizért is. Tehát Nagyon Szépen felkérjük az Ofő Méltóságos Kormányzó urat hogy ha az főváros ilen csúfosan akar velünk el járni eben a ropant sujosávált Hejzetünkben akor az Őfő Méltóságos Kormányzó ur tegye ránk az figyelmét mert it már az nagyob része az népnek napra­forgó virág magjával él mint az Papagájok és az piaczokon el hajigált zölcség gajakal teljesen az végelpusztulásnak vagyunk kitéve. Tehát Nagyon Szépen felkérjük az Őfő Méltóságos Kormányzó urat hogy méltoztason az legsürgőseben intézkedni sorsunk felet, Kérésünk ismétlése melet maradunk Őfőméltoságod alázatos Szolgáji 3 IX ker ferencz város kiserdő lakossága, az kérvény iroja Husvéth István 164 bodé Főp. 1931—1018. Tisztázat. 2. Itt 180 aláírás következik. 3. 1931. szept. 25-én a polgármester intézkedett. Megtörtént a bódék számozása, a lakók bejelentése, az újabb bódék létesítését megtiltotta, a háziállatok tartását eltiltotta és három új közkutat létesítettek. A kiserdei lakótelepet az 1930-as évek végén felszámolták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom