Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

III. A GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁG ÉS AZ ÚJ FŐVÁROSI TÖRVÉNY HATÁSA BUDAPESTRE (1930. május —1934. április.)

Most már jó közepén vagyunk a télnek és a munkanélküliek ezrei, tízezrei, százezrei reménytelenül ténferegnek az éhség és pusztulás fagyos-zúzmarás göröngyein a végső megsemmisülés felé. El tudják-e gondolni meleg szobában, naponta háromszor — esetleg ötször — rendes ételt evő, rendes ágyban alvó emberek, mit jelent a behavazott télben, hideg szobák gyászos komorságában fogcsikorgató harcot vívni állandóan az éhhalállal? El tudják-e képzelni, mit jelent ezer, tízezer, százezer embernek, családnak minden nap virradásán úgy kinézni az ablakon a kietlen télbe, hogy ez a nap sem hozhat semmit. El tudják-e képzelni, milyen héroszi

2 türelem kell ahhoz, hogy ezek az ezrek, tízezrek ne rohanjanak ki őrjöngve az utcára és ne csináljanak valami rettentőt?... Úgy látszik a hatalom urai nem tudják elképzelni, mert akkor nem néznék ilyen közönnyel ezt az irtózatos helyzetet. Nem tudnák, nem mernék nézni. .. Fölvonulás Tizenegy óra. A Rákóczi-út és körút keresztezésénél szabályszerű a forgalom. A középen egy rendőr egykedvűen húzza a villanymutatót, jobbról egy rendőrtiszt, balról is egy, a negyedik oldalon meg egy másik valaki kemény papírra jegyez. Úgylátszik, megint statisztikát csinálnak. Talán arról, hogy naponta hány éhes, reményvesztett ember megy át az útkeresztezésnél. Ez a négy-öt rendőr azonban nem feltűnő itt, rendesen ennyien teljesítik a szolgálatot, hiszen bőven van rendőr. Rendőri és zálogházi forgalmunk eléggé fejlett. Pont 11 óra, amikor a József-körút felől föltűnik egy csapat ember. Nincsenek sokan, vagy húszan-harmincan, első pillanatban nem is tűnik föl rajtuk semmi különös, csak ha jobban megnézi őket az ember. Rongyos emberek, nagyon rongyosak. Nem sorokban mennek, csak kisebb csoportokba összeverődve, kesztyűtlen kezüket belenyomják keshedt ruhájuk zsebébe, csak mennek, nem szólnak semmit. Nem beszélgetnek, nagyon hallgatnak, a figyelmes szemlélőnek ez föltűnik. És az arcukon, a szemükben valami feszültség látszik, valami végső elhatározás. Messzebb újabb csoportok tűnnek föl, hasonlóak. Hirtelen a forgalom nagyon élénk lesz. Másfelől is jönnek hasonló csoportok, hasonló emberek. Csak a járdákat lepik el és csöndesek, még egy hang sem hallatszik. A Nemzeti Színház sarkánál és azzal átellenben megállnak a csoportok, állnak, hallgatnak, néznek. Milyen arcok, milyen ruhák és milyen szemek. Az egyik fiatal, az arca sárga, beesett szeme úgy lobog, hogy gyújtogatni lehetne vele. Mellette öregember görnyedten, csapzottan lóg le a bajusza, szemei szikkadtak. A rendőrök még nem vettek észre semmit, elmélyedten tanulmányozzák a közlekedést. Tizenegy óra 5 perc. A Csillag-gyógyszertár előtt áll a rongyosok nagyobb csoportja, hirtelen előlép egy hosszú ember, viaszosvászonkabát van rajta és arca olyan barázdás, mintha moly rágta volna. Kilép a járda szélére és éles, harsogó hangon belekiált az utcába: 2. Emberfeletti, hősies.