Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

A nagy nehézségekkel megszervezett nemzeti hadsereg megmételyezését elkerü­lendő, a tovább fejlesztését s fegyelmezését elősegítendő, s ezáltal a kitűzött nemzeti cél elérését biztosítandó feltétlenül szükségesnek tartom a hadiállapothoz hasonlóan katonai rögtönítélő törvényszékek felállítását, melyhez mindazon egyén volna utalva, aki a nemzeti hadsereg ellen árulás, kémkedés, izgatás, lázítás, felbujtás, megvesztege­tés, szidalmazás, egységének, tekintélyének, anyagi helyzetének megrontása által bármi módon és eszközökkel tevékenykedik, vagy tevékenykedett. A rendőrség csekély létszámára és a detektív testület nem teljes megbízhatóságára való tekintettel s az előbb vázolt még nem konszolidált állapotok, de főleg a nemzeti hadsereg ellen tevékenykedők felderítése végett a budapesti karhatalmi főparancsnok­ság által felállított katonai nyomozó osztály, megfelelő átszervezés után, mint a kar­hatalmi főparancsnokság nyilvántartó és védelmi csoportja tovább is fenntartandó. Ezen testület feladatainak eredményes végrehajtása végett feltétlenül szükséges. hogy tagjai a rendőr és detektív összes jogaival is rendelkezzenek. Mindezen nagy figyelemre méltó tapasztalataim nyomán kérem a Minister­elnökséget a felsorolt bajok alapos orvoslására szükséges intézkedéseit megtenni, illetőleg az előadottakat a ministertanács elé terjeszteni és engem elhatározásáról sürgősen értesíteni. Horthy OL. ME. 1919—XXXVII—6673. Tisztázat. 8. Nemzetgyűlési választások budapesti eredményei 1 1920. január 25. Megnevezés száma % Választásra jogosultak 464 718 100 Leadott szavazatok 407 028 87,6 Érvénytelen szavazatok 78 412 19,3 A nemzetgyűlési mandátumok 208 100 A budapesti mandátumok 22 10,6 A szavazatok száma a leadott szavazatok számához van viszonyítva. A választási adatok összeállításánál felhasznált források: Országgyűlési Almanach. 1920—1922. Bp. Szfőv. Stat. és Közig. Évkönyve. 1926. 1. A választásokat még a Friedrich-kormány által hozott 5987/1919. ME. sz. rendelet (nov. 17.) alapján bonyolították le. E rendelet alapján az ország nagykorú lakosságának 75%-a részesült választójogban. Érdekes összehasonlításra nyújt módot a korábbi rendelkezések alapján választójogot szerzettek számának egybevetése (az új országhatárok szerinti területet alapul véve).

Next

/
Oldalképek
Tartalom