Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

II. BUDAPEST AZ ÁTMENETI GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS ÉS A BETHLEN-KORMÁNY AUTONÓMIA ELLENES TÖREKVÉSEINEK IDŐSZAKÁBAN (1925. május —

Parlamenti ismertetések a tüdőbetegség pusztításáról A) Pakots József beszédéből 1929. június 12. — Tudvalevő, hogy Magyarországon az élenhaladó legnagyobb népbeteg­ség, a tuberkulózis, amely hihetetlen pusztításokat végez a nemzet soraiban, főképpen pedig az alföldi lakosság tömegeiben. Hiszen, ha a statisztikát nézzük, azt látjuk, hogy évente körülbelül 20 000 ember hal meg tuberkulózisban, megállapíthatjuk tehát, hogy évente 8—10 magyar falu népe pusztul el ebben a betegségben; de meg­állapíthatjuk azt is, hogy Magyarországon minden ötödik ember tuberkulózisban hal meg. Szörnyű statisztikai adatok ezek, amelyeket megdöbbenve olvasván, itt, a gyó­gyítva nevelő iskoláknál különösképpen figyelemre kell méltatni, mert a tuberkulózis­ban elpusztuló nemzedék soraiban igen jelentékeny számban vannak a középiskolai növendékek. Amikor az 1926/27. tanévben hivatalos orvosok Budapesten megvizs­gáltak 70 000 középiskolai ifjút abból a szempontból, hogy milyen az egészségi állapotuk, arra a megdöbbentő eredményre jutottak, hogy a 70 000 fiatal diákból 5500 a tüdőbeteg. Ugyanilyen vizsgálatnak vetették alá a következő 1927/28. tanévben is a középiskolai ifjúságot s akkor megállapították, hogy a tüdőbeteg ifjak száma 7000-re szökött fel, az 1928/29. tanévben pedig az orvosi vizsgálat eredménye szerint már 10 000 volt a tuberkulózistól megfertőzött középiskolai diákok száma. Egyetlen egy év alatt tehát a fertőző betegség terjedése 23 %-os emelkedést mutatott. KN. 1927—1932. XXII. K. 198. o. B) Kun Béla beszédéből 1929. június 20. A t. népjóléti államtitkár úr, Dréhr Imre tegnap adott közre egy nyilatkozatot. Megdöbbentő, s nagy szomorúságot és nemzeti gyászt jelentő ez a nyilatkozat, hogy a múlt évben 19 000-ren haltak meg tüdővészben a mi csonka­országunk területén, 170—190 ezer állandóan a tüdőbetegek száma, 20 000 betegnek kellene szanatóriumi férőhely és csak 2900 részére van; az 5 éven felüli gyermekek 10 %-a tüdőbajos az országban, Budapesten pedig 3000 megvizsgált gyermekből 1—3 éves korig 25,8 %, 4—6 éves korig 30,7 %, 7—12 éves korig 40 %, 13—16

Next

/
Oldalképek
Tartalom