Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

A gyárosok ezen kötelességüknek egy kis jó akarattal még a mai nehéz viszonyok között is eleget tudnának tenni s ez által nemcsak a közegészségügyet, de a szociális viszonyokat is hatalmasan elősegítenék, s ezeken kívül biztos és jól jövedelmező üzletet is csinálnának, valamint megbízható s állandó munkaerőre tennének szert. Ha minden gyár, a nőtlen, illetve a hajadon munkásoknak csak mintegy 30—40 %-át helyezné el munkás kaszárnyákba s ha a házas alkalmazottaknak pedig 10—20 %-át helyezné el a használaton kívüli levő gyár helyiségekből átalakított lakásokba, akkor a lakás kérdés nagy részben meg lenne oldva. — 3. A zsúfolt lakásokkal azonban nemcsak a népesség csökkenése, elzüllése és elégedetlensége függ össze, hanem a fertőző betegségek számának szaporodása is. Különösen összefügg ezzel a tüdővész folytonos terjedése és rettenetes pusztítása. A tüdővésznek mindig több- és több ember esik áldozatul a székesfővárosban. Szomorúan bizonyítja ezt az, hogy az 1924-év első felében 2220 gümőkóros halottunk volt. Teljesen érthető ez, mert hiszen a betegséggel szemben a leromlott szociális viszonyok mellett a legelemibb védekezést — a beteg elkülönítését — nem tudjuk foganatosítani hely hiány miatt. Nem csak emberbaráti, de társadalmi és közgazdasági szempontból is a legkétségbeejtőbb helyzet az, hogy a fertőző állapotban levő nyílt gümőkóros beteget a családi köréből nem tudjuk kiemelni s így az egész családot, sőt a beteg munkatársait is a biztos fertőzésnek tesszük ki. Egy évtizednél régebb idő óta húzódik a gümőkóros betegek részére szánt kórházak építési ügye s ennek dacára még mindig nincs használható állapotban. De nemcsak a halál torkába tekintő gümőkóros betegek kórházi elhelyezéséről kellene gondoskodnunk, hanem a kezdődő stádiumban levő tüdőcsúcshurutos betegek gondozására és gyógykezelésére is figyelmet kellene fordítanunk, kellő számú tüdőgondozó intézet létesítése által. Ha megfelelő számú dispenzairaink

2 lennének, akkor a tüdőcsúcshurutban szenvedő betegekről még kellő időben tudnánk gondoskodni és megtudnánk menteni őket az életnek. Hivatalos statisztikai adataink nincsenek sem a nyílt, sem a zárt gümőkórban szenvedő betegeinkről, mert az előbbiekre vonatkozó bejelentési kötelezettség korlátolt, az utóbbiakra vonatkozólag pedig bejelentési kötelezettség nincs. Ha azonban a gümőkóros betegek számának megállapításánál elfogadjuk a tudományos világ által felállított azon tételt, hogy minden gümőkóros halottnak megfelel 5 súlyos gümőkóros eset és ha feltesszük, minden egyes nyílt gümőkóros betegnek megfelel 15 tüdőcsúcshurutos beteg, akkor Budapesten az 1924. év 1-ső felében elhalt 2220 gümőkóros halottal szemben, ma 11 100 nyílt gümőkóros- és 166 500 tüdőcsúcshurutos beteg van. Ennél kétségbeejtőbb állapot már nem lehet és éppen ezért, elérkezett az utolsó órája annak, hogy ezt a kimondhatatlan veszélyt megszüntessük. Mindezeknél fogva javaslom, hogy a pusztító népbetegség ellen méltóztassék a m. kir. Népjóléti- és munkaügyi minisztériumhoz oly értelmű előterjesztést intézni, hogy az Új Szent János közkórház mögött készülőfélben levő gümőkóros betegek kórházának felépítését, felszerelését és megnyitását tegye lehetővé és hogy a tüdőbetegek gondozásához szükséges dispanzairek felállításához hatékonyan járuljon hozzá. Kívánatos lenne, hogy amit a mostani dispanzairek felállítása alkalmával is már tervbe volt véve, a IX. kerületben levő betegek részére egy, a VII. kerület belső- és külső részében lakó betegek részére pedig külön-külön egy-egy dispanzair állíttassák fel.