Források Budapest múltjából III. 1919-1945 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. (Budapest, 1972)

I. BUDAPEST A FEHÉRTERROR, AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER BERENDEZKEDÉSE ÉS A KERESZTÉNY KÖZSÉGI (WOLFF) PÁRT VÁROSHÁZI EGYEDURALMA IDŐSZAKÁBAN (1919. augusztus—1925. május.)

két, csak az elköltözőitekét, a gondnokság alatt állókét, vagyis csak néhány ezerét; azt a kilencvenezret ellenben, akiktől az iskolai képzettség hiányában vagy az állampolgárijog megtagadásával idegen honosaknak nevezve ki őket, tagadta meg a választójogot, mellőzötteknek tekinti és ezek lajstromát nem teszi ki közszemlére. Maga ez a tény mutatja, hogy a központi választmány maga is megdöbbent a mellőzöttek nagy tömegétől — hogy az ő kifejezését használjam, és nem akarta ezek lajtsromát közszemlére kitenni. Csakis a belügyminister úrhoz intézett beadványunk és a belügyminister úr rendelkezése után következett be az, hogy a halottak, gondnokság alá helyezettek és elköltözőitek névsora mellé az élőknek és itt lakóknak, akiktől a választójogot megtagadták, nagy tömegű névsorát is kénytelenek voltak közszemlére kitenni. Ez azonban csak néhány nap múlva következett be, holott a felszólamlás! terminus a rendeletben naptárhoz van kötve; ennek következtében ezek a napok a felszólamlási határidő tekintetében az érdekeltekre nézve tulajdonképpen elvesztek. Az a tény, hogy a kerületek ezt a megkülönböztetést már megcsinálták, mutatja azt, hogy központi intésre és utasításra dolgoztak. Ha mármost a névjegyzékeket megszemléljük, — és itt mikrokosmos bármelyik körzet kihagyottainak névsora; minden nemzetgyűlési képviselő úr, aki egy ilyen kihagyottak névjegyzékét kezébe vesz, rögtön tisztában lehet a helyzettel — akkor azt látjuk, hogy itt minden alaposabb megfontolás nélkül egyszerűen az történt, hogy a választók tömegeitől azon az alapon, hogy nem születtek csonka Magyarországon, megtagadták a választójogot, kijelentvén, hogy ezek megszűntek magyar állampolgárok lenni. Még tovább is mentek, mert tudok olyan esetet, hogy egy Kaposváron született ügyvédről, aki a budapesti ügyvédi kamarának tagja, szintén kijelentették, hogy nem magyar honos. Minden külön kutatás, külön fürkészés nélkül cselekedték meg ezt az összeíróküldöttségek; csupán a neveket keresték, és amint a nevek csábítóan azt mondották nekik, hogy jobb volna, ha ezek nem volnának magyar állampolgárok, akkor — der Wunsch ist der Vater des Gedankens

2 — ők az óhajt valóságra váltották és nyomban ki is jelentették, hogy az illetők idegen honosak. Hogy milyen honosok, azt nem mondották meg. Hogy micsoda alapon, micsoda jogon tagadták meg a honosságot ezektől az emberektől, akik közül sokan 30—40 esztendeje laknak már Budapesten, azt nem mondották meg; hogy micsoda adataik voltak arra, hogy a honosságot megtagadják, azt sem mondották meg; egész egyszerűen arra utalták őket, hogy ők legyenek szívesek és bizonyítsák be, hogy magyar honosok. NN. 1922—1927. XII. K. 8—9. o. 2. A vágy a gondolat szülőatyja (német).