Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)
Előszó
A józsefvárosiaknak, pedig vannak annyian, mint a terézvárosiak meg kell elégedni nyolc iskolával. Hol van itt az igazság? De hát Bárczy csak „karácsonyi kedvvel" épített, mintha egy-egy új iskola megnyitása volna a legnagyobb öröme az életben. Vannak ilyen fanatikus emberek, akik nem tudják elképzelni még az Angyalföldet sem iskola nélkül, pedig ott már csak igazán nem tanulnak a gyermekek, mert okosabb dolgot is tehetnek. Mindenesetre Bárczy István óta kezdett a fővárosi tanügynek komolyabb jelentősége lenni. A fővárosi tanító már nem is nagyon csodálkozott, amikor a szülők tiszteletteljesen „tanár úrnak" titulálták, mert úgy érezte, hogy kivételes helyzeténél és gazdájánál fogva ez a titulus jár neki. A házasságközvetítők csavargós gondolatvilágában egy fővárosi tanító már csaknem annyit kezdett számítani, mint egy kinevezett államtisztviselő; nagyobb baj nem érheti ezentúl ebben az életben. A tanító megszokta, hogy jó ruhája, rendes lakása, intelligens társasága legyen, a kerüleli körben szívesen látták, és ha nem volt kellemetlen fráter, a vendégszerető polgárok szívesen meghívták otthonaikba. „íme, itt van a kis nebuló — mondták gyermekükre mutatva —, aki jövőre tanító úrhoz fog járni!" Az egyes iskolák között versengés keletkezik, hol tanítanak jobban, hol vannak a jobb tanerők, hol a kiválóbb igazgatók? A falusias mesterből anarchistává, örök elégedetlenséggé válott régi fővárosi tanító szinte nyomtalanul eltűnik, amikor Bárczy veszi kezébe a tanítóság életének irányítását. (Nemhiába szavalt annyit Sacher Pista korábban a szalonokban.) A tanítóságban fölébred valami, amit némelyek a legnagyobb dolognak tartanak az emberi életben: az ambíció. — Kitűnni, kiválni, kiragyogni az ezer tanító és a hetvenkilenc iskola közül. Az Érsek utcai iskolával a távoli Józsefvárosból versengésre kel pedagógiai hírnévben az Erdély utcai iskola. „Csak a Bíró utcában tudnak tanítani" — mondják máshol a polgárok. Míg a Terézvárosban a „Felső erdősorra" esküsznek. Már komolyan veszik a furcsa Gábel Jakabot is, aki néhány óra alatt tanít meg olvasásra analfabéta katonákat. És ugyanakkor az úgynevezett „szegény kis tanerő", a tanítónő se mondogat magában jámbor átkozódásokat, amikor reggelenkint iskolája felé siet, holott az őszi ködben az volt az óhajtása, hogy bár törne ki valamely ragály, amely miatt az iskolát be kellene darab időre csukni. Ez a kis tanerő is önérzetesebb lett, mert a nagyhasú, goromba vagy nyájaskodó igazgató urak apránkint eltűntek az iskolákból. Nem egyetlen ember alattomos szeszélye szerint kell életének, kedvének igazodnia, hanem most már a „tanácsnál" meghallgatják a kis tanerőt is. A demokratikus szellemet, amelyet Bárczy hozott magával, természetszerűleg a tanítónők érzik meg leghamarább, mert a nők mindig intelligensebbek a férfiaknál. És a demokratikus kis tanerő kezd megértőbben, gondolkozóbban foglalkozni a gondjaira bízott leánykákkal, holtnak hitt ambíciók ébredeznek föl benne arról, hogy mint „jó tanítónőt" emlegessék a városban, holott ezelőtt nemigen büszkélkedett ezen minőségével. És most már, ha a kis tanítónő költői hajlandóságot érez magában: többé nem ama csillagkeresztes Beniczkyné 2 az ideálja, hanem Lagerlöf Zelma, ;i a tanítónő. 2. Beniczkyné, Bajza Lenke (1839—1905): írónő. 3. Lagerlöf, Selma (1858—1940): svéd írónő.