Források Budapest múltjából II. 1873-1919 - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 2. (Budapest, 1971)

Előszó

ún. bölcs kételkedik még, egy pár gyáva visszabújik a vackába, fogvacogva várja, hogy mi fog történni; a proletariátus azonban megy a maga útján. Hazugság, hogy a proletártömegekben nincs egység, mert Magyarországon olyan proletár nincs, amelyik nem akarja a kapitalizmus pusztulását, s nem akarja felépíteni a kommunista társadalmat. (Úgy van! Éljenzés és taps.) Négy hétnek — nem is egészen négy hétnek a gyönyörű munkája ez ami történt. Alomnak is sok. És ha ez, ami itt történt nem a legtökéletesebb igazolása a tudományos marxizmusnak és a kommunista tanoknak, ha néma legtökéletesebb elméleti és gyakorlati igazolása — akkor a legtökéletesebb matematikai igazság is csak optikai csalódás. Amikor így állunk, akkor nem sokat kell önöknek a Munkástanács feladatáról beszélnem. Budapest Központi Munkástanácsa nem Budapesté, hanem az egész országé, mondhatnám ma az egész világé. Jól vigyázzanak az elvtársak. Budapest nemcsak fővárosa Magyarországnak. Budapest jelenti az egész országot annál az összetételnél és annál az aránynál fogva, ahogyan a falu a városhoz áll. Azt, ugyebár, nem kell magyarázni, hogyha Budapest ipari proletariátusa nem tartja kezében a gyeplőt, hogyha Budapest ipari proletariátusa nem lesz tovább zászlóvivője a proletárdiktatúrának, ha nem lesz útmutatója, nem lesz egyenesen fáklyavivője az egész országban a proletárdiktatúrának és az eszmék terjesztőjének, akkor a proletárdiktatúra Magyarországon nem állhat fenn. Ebben a vonatkozásban tehát nemcsak a főváros tanácsát képezik önök, hanem képezik az egész ország tanácsát. A szovjetkongresszus a legfőbb és legszuverénebb szerv — de bizonyos, hogy tekintettel arra, hogy szellemileg, forradalmi tekintetben a szovjetkongresszust is csak a Budapesti Munkástanács fogja vezetni, ez fogja irányítani — egészen bizonyos, hogy ez a Munkástanács mai összetételében Magyarországon ma a proletariátus igazi forradalmi érzését és igazi forradalmi irányát képviseli. És ha ez így áll és minél inkább így áll, annál inkább igaza van Kun Béla elvtársamnak, aki azt mondja, hogy ennek a testületnek nem szabad fecsegő testületnek lenni. (Igaz! Úgy van!) Amikor én tehát a Munkástanács feladatairól beszélek, elsősorban is egy negatívumot állapítok meg: nem azt, hogy mit kell tennie, hanem, hogy mit nem kell tennie a Budapesti Központi Munkástanácsnak. Nagyon egyszerű a dolog. Olyan testületekben, amelyeknek nincs hatalma, amelyeknek nincs ereje, amelyek csak tanácskozó testületek, ott érthető az, hogy az emberek mást sem csinálnak, mint beszélnek, dumálnak és fecsegnek. Azonban egy olyan testületben, amely nemcsak törvényhozó, nemcsak intézkedő, nemcsak végre-^ hajtó szerv, hanem az egész országnak a leghatalmasabb szerve, egy olyan testületben mindennek inkább szabad lenni, mint haszontalan fecsegésnek. Az olyan testületben meg kell látszania a forradalmi szellemnek. A forradalmi szellemnek pedig az első kritériuma az, hogy a sok tanácskozás és gondolkozás a tettet ne halványítsa el. Az olyan testület küszöbén kívül kell maradnia a kicsinyeskedésnek, kívül kell maradnia a siránkozásnak, a nyavalygásnak. Az olyan testületnek, amelynek van hatalma, amely tudatában van annak, hogy van hatalma, amely végrehajtó, intézkedő és bíráskodó szerv, az olyan testületnek nem szabad látni egymásban mást, mint segítő küzdőtársakat, tettre kész, forradalomra kész társakat. Az olyan testületben az ilyen kicsinyes szempontoknak örökre el kell némulniok.